2015. november 12., csütörtök

Művészi mélységek

Vannak az a fajta művészet, amit - szégyen ide, vagy oda - nem tudok értékelni. Biztosan benne van a csí, lehet magyarázni, belelátni, de én csak egy pacát látok, meg egy nagy sárga lábfejet és nekem nem jön ki a logikai gép végén, hogy az Európa. Kicsit úgy vagyok ezzel mint a borral. Van jó, meg nem jó. Esetleg borzalmas. 
Vannak ilyen könyvek is. Végigszenvedtem azt is ami nem tetszett. Elvből.
(Najó nem. A szürke ötven hányalatát nem bírtam, csak a hatvanadik oldalig, de az nem ide tartozik.)
Olyanokról beszélek, amiket mintha egytől-egyig egy demencias konfabuláló anyóka irt volna. Se füle, se farka.
Biztos csak az én csatornáimmal van a gond, de nem tudom elképzelni, hogy egy művészi esten - konkrétabban ma este a tévében - hogyan tudnak emberek órákon át beszélni egy olyan festményről, ami egy hányás egy vászondarabon.
Megadtam az esélyt, néztem egy darabig.
Arra jutottam, hogy ezeknek az embereknek csak pusztán ciki azt mondani, hogy a király meztelen, de lehet, mégis valami gond van a hozzáállásommal.

Apa mondta annak idejen hogy az underground zenei szövegírás lényege, hogy fognak egy könyvet és a lapok első sorait kiírják belőle - kész a nagylemez. Kétségtelen, vannak ilyen zenekarok. 
Sarkítás, de kipróbáltam, működik.
Apa azt is mondta, hogy a művészet nagyon szubjektív dolog. Nem determinálja saját magát.
Választás kérdése. Az a művészet, ami valamit elmond neked, valamit megmutat, de másképpen, mint ahogyan azt te látnád. Az a művészet, amit nem kell magyarázni. Nem szorul elemzésre. Csak tudod, mit akar mondani.
Én választottam.
Nekem egy paca egy sárga lábbal nem művészet.
Az nekem semmi. Még egy drogos látomásnak is szar.

3 megjegyzés:

Igazi Trebics írta...

Hehehe!
A helyzetről egy száz éves vicc jut eszembe:
Két emigráns szovjet avantgárd művész üldögél Párizs művésznegyedében, egy zenés kávéház teraszán, termékeny csendbe burkolózva, amikor az egyik felugrik
- Te Grísa, én beleszarok a zongorába!
- Hagyd Vologya, nem értik ezek az igazi művészetet!

Névtelen írta...

A fenti vicc nagy klasszikus, de van egy kevésbé ismert értelmezése is. Mégpedig az, hogy Grisának bizonyos szempontból igaza is lehet. Előfordulhat olyan kontextus, ahol a zongorába szarás legitim művészi önkifejezési forma. Ahogy a sárga paca + láb kombó is lehet óvodás szintű firkálmány, és lehet igazi avantgárd alkotás is. Minden a kontextustól függ...

Bocs, tudom, hogy ez most nagyon lilaköd fejtegetés volt! :)

Tableno

Bóbita írta...

Egészen megdöbbentő, milyen komoly dolgokkal foglalkozol! Eközben pedig, a 'paca sárga lábbal' mélyen megrezegtette éned legbelső lényegét. Kezded felvenni a művészet hullámhosszát. Hamarosan alkotni fogsz.lehet, hogy a láb színe NEM sárga lesz.

Mese

... két hét szabiról, házassági évfordulórós szőnyegtisztításról, messziről jött látogatókról és a majdnem kitörött bokáról. A lányok ut...