2016. január 4., hétfő

Japán poszt


...avagy megemlékezés szőrös papanadrágról, a kotlósruháról.
...avagy mit ki nem bír egy házasság.

Jah. Előreléptünk ilyen ügyben (is). 

Régebben azt gondoltuk, azokban a ruhadarabokban fognak eltemetni is.
A férjnek volt egy farmerja egy ünneplőse meg ez a szőrös nadrágja (gy.k.termo) - a papagatya, amiben otthon tett-vett. Nekem volt egy-két utcai, egy ünneplős, meg kettő kismamaruha ami még a gyermekvárós időszakból maradt és az atomtámadást is túl élte volna. Na én abban tengettem a nagycsaládosanyukák hétköznapjait.
Mostuk persze... teszkósmosóporral, öblítő és calgon(nal a mosógépistovábbéldearra sosevoltlóvé) nélkül, de valószínűleg hiába. Mindig benne volt a konyha, a meló, a füst (fatüzelésű kazánt raktunk két-három óránként), szóval volt abban minden.  

Szertartásosan vagdostam fel és dobáltam ki azt a két kotlósruhát. Minden keservemet és gyűlöletemet benne hagytam. 
Mint egy jelképes leszámolásként a régi életünk temetéseként, "szimbóleumot" csináltam belőle, mert tudtam hogy soha többet nem akarok se méregzöld, se aprószivecskés kismamaruhát hordani se látni (se szagolni).
A férjnek viszont még mindig megvan az a XX.században az Ázsia Kincsében vásárolt libafoszöld, szőrös mackóalsója. A szaga már annak se a régi, hisz csak tévénézéshez bújik bele akkor is csak ha fázós napja van, kidobni viszont nem engedi. 

Ez volt papaszaga és mamaszaga története... arról, hogy másképp dolgozzuk fel a múltat...
Mindkettő működik.
Köszönjük jól vagyunk.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szamuráj puceráj! Hai!

Mami írta...

:D
Szép emlékek...

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...