2016. október 28., péntek

Angliáról mesélek

Angliában az tetszik a legjobban, hogy nem számít, hogy nézel ki, mit csinálsz.
Vagyis számít, de nem annyira maximalistán mint nálunk.
Mindegy milyen ruhát hordasz, milyen színű a hajad, kövér, vagy sovány vagy, senkit nem érdekel a nagy orrod (annál is inkább mivel az angol orrokról lehetne külön egy értekezést írni).
Jah, hát a tüke angol emberek sem álltak sorba sokáig a szépségosztogatásnál, mondhatni nem jön szembe minden nap egy Mr. Beckham, és ha visszanézünk kicsit mondjuk történetileg a legtöbben nem szépségükről híresek. 
Van egy fajta angol szépség nőideál, de nekem az is túl halszemű és túl porcelános.

Visszakanyarodva - abszolút fókuszban egy vagy két adottság van. Az ami megfog egy emberben ha párkapcsolatról van szó. Azért nem a barátságról beszélek, mert a barátait az ember nem szűri olyan szigorúan, azt hihetnénk az embert a barátairól kevésbé ítélik meg, pedig ez mennyire nem így van... namindegy erről majd legközelebb egyszer.
 
Pl. Van egy srác akinek tetszik egy lány. Mondjuk belső jegyek alapján -vagy mert értelmes, vagy mert vagány a személyisége, vagy külső jegyek alapján - gyönyörű a haja, szeme, vagy vagányan öltözik jó a stílusa.
Közelebb kerülnek, megbarátoznak, összejönnek. 
Lehet, hogy annak a lánynak vastag a combja, nagy a segge, csapott a válla. Röfögve röhög, vagy hangosan eszik. Ezek járulékos dolgok és úgy is kezelik. 
De soha nem az határozza meg, hogy együtt maradnak vagy sem, hogy másoknak mi a véleménye, vagy hogy beleillik e, vagy közelít e az adott személy egy idealizált képnez.
Szóval nagyon ritka az, hogy tetszik egy lány-fiú, de nem randizok vele, mert magasabb, kövérebb, hangosabb, tájszólása van, mittudomén mi  és mit fognak szólni anyámék, haverok, munkatársaim stb.
Az angol emberek, fiatalok csak úgy belevágnak kapcsolatokba és ahogy esik úgy puffan. Megadják egymásnak a lehetőséget. Nem mert rá vannak kényszerülve, hanem mert egyszerűen nem foglalkoznak azzal hogy ha te kedves vagy és aranyos és szeretnivaló, hogy vastag a bokád és bakancsot hordasz, vagy imádod a virágos kabátokat.

Ettől a hozzáállástól van az, hogy a mi begyöpösödött középeurópai szemünk olyan párokat lát, hogy el sem hiszi. Pedig ez a normális. 

A párkapcsolatokon kívül pedig tökre természetes, hogy ha ömlik az eső és nincsen esernyőm simán felhúzok egy sainsburys vagy tescos szatyrot a fejemre  és hazajövök az utcán úgy ahogy azt otthon is megtettem, csak itt nem röhög ki senki, sőt oda se bagóznak rá. 
Ahogyan a sarki boltban a köntösben lévő úrra sem aki lejött az újságért. 
Ahogyan az autópálya pihenőben a lakókocsiból kiszálló pizsamás családra akik kedélyesen beülnek a mekibe reggelizni.
Tökre mindenki magánügye, hogy miért megy lassabban az úton, mert elképzelik, hogy nem azért, hogy a többieket idegesítse, hanem lehet rossz az autója, lehet hogy nem idevalósi, eltévedt, beteg van a kocsijában, ezer ok ami indokolja és attól hogy öklöt rázunk rá, meg elküldjük a kurvaanyjába nem javul meg a mittudomén karburátorkapcsolócsöve ....
Tökre természetes, ha a gyereked mondjuk bőg a buszon, senki nem kezd el sóhajtozni meg csúnyán nézni, olyan gondolatokat közvetítve feléd, hogy minek mozdultál ki egyáltalán otthonról és hogy képzeled, hogy ötven ember fogja hallgatni a ráncos kölyköd nyivákolását. Vagy ha a kettő - ötéves gyereked kiabál meg szaladgál a buszmegállóban, tengerparton - ne adj isten a parkban, senki sem szór be gyilkos pillantásokkal és átkozza el azt a napot amikor a férjeddel éppen azon a napon adtátok össze az összeadandót.

Nem kell, hogy bűntudatod legyen, ha az étteremben véletlenül kiborul a bor az asztalra, vagy ha rossz helyen álltál meg a kocsiddal. Nem kell szarul érezni magad, ha nem boldogulsz egy nagy csomaggal utcán, postán, áruházban. 

Szóval ja. Nagyanyám mondogatta: "Mindenkinek megvan a dóga, nekem a saját dóga, másnak meg a más dóga." és ez itt elég jól elválasztódik egymástól.


6 megjegyzés:

Bóbita írta...

Vajon, mi, miért vagyunk begyöpösödöttek?

Névtelen írta...

Azért, mert Angliával (és úgy általában Nyugat-Európávan) ellentétben, mi nem vagyunk igazán individualista kultúra. Nálunk igenis számít, hogy "mit szólnak mások", mert akit "szájára vesz a falu", annak egészen komoly hátrányai származhatnak ebből. Ez egyébként nem csak a magyarokra és kelet-európaiakra érvényes, hanem az ázsiaiak nagy részére, a közel-keletiekre, afrikaiakra, dél-amerikaiakra is. Igazából világszinten inkább az angolszász individualizmus a kivétel, és a magyar "begyöpösödöttség" a szabály...

Tableno

Mami írta...

Csak azt nem értem, hogy ebben fejlett és nyitott világban miért nem tudtuk még elhagyni ezt a "tradiciót" ha amúgy mindenki szerint így kéne csinálni...

Monettino írta...

Írországban pont ugyan így van és én nagyon élvezem!

Sárkány írta...

Ott a pont! En is elgondolkoztam ezen mar sokszor es pontosan erre az allaspontra jutottam. Duci lany miniszoknyaban pont ugyanugy viselkedik mint egy barbibaba es pintosan azert mert nem neveltek bele mar kiskoraban hogy ez hatrany es szegyellnie kell, hanem pont az ellenkezojet es ezt baromira irigylem!

Sárkány írta...

Jol kipontoztam...😀

Na

Elhatároztam tegnap este, hogy ma reggel a bloggal kezdek. Nem mentegetőzöm, de megerősödött bennem az egyik tulajdonságom irritáló mivolta,...