2017. november 30., csütörtök

A pillanat

Steak and kidney pie (marhahúsos vesés pite)volt ma ebédre. Ültem a Julyval szemben a szobája csendjében és segítettem neki enni és az jutott eszembe, hogy ez volt Iris kedvenc étele és sokat emlegettük Iris-t Joanieval, amikor Iris elment. Amikor ez volt a kaja, mindig felhoztuk őt, hogy szerette ha ez volt ebédre és most, hogy már Joanie sincsen ez a hülye pite mindig megsirat. Mindig együtt ültek July-val az asztalnál az ebédlőben és amióta mindketten elmentek, July nem akart többet az ebédlőbe menni.

És miközben emlegettem őket együtt sírtunk, (July nem tud beszélni) és hirtelen elkezdtem érezni az ő magányát is, és sajnálni magamat, hogy elment öreg barátném és pokolian hiányzik. Pont ma, egy ilyen amúgy is szar napon, mert az ilyen napokon Joanie mindig kicsalta a mosolyomat valami hülyeséggel és egy idő után már rendben is voltak a dolgok, mert nem éreztem helyénvalónak, hogy ha a kilencvenhét éves öreg roncs így tud nevetni akkor én meg miaszarér nem tudok örülni.

Biztos van ez úgy mindenkivel, hogy van az a csendes pillanat... 

Amikor elönt a bánat. Úgy, hogy tulajdonképpen boldog az élet, tulajdonképpen nincsen semmi baj, és mégis elveszettnek és magányosnak érzed magad. 

Drága Joanie. Remélem, hogy egyszer majd könnyebb lesz eszembe jutnod.


5 megjegyzés:

Sólyom Klári írta...

Most én is sírtam kicsit- köszönöm. Azt is, hogy írsz.

Névtelen írta...

Már nekem is hiányoznak ezek a kedves márkák...

Névtelen írta...

Mamókák :)

Mami írta...

...én meg köszönöm, hogy itt vagytok és olvastok. Kisség szentimentálisra sikeredik már így kezdésnél ez a hónap.

Névtelen írta...

Steak and kidney pie....Imadom!Szia!Tovabbra is nagyon elvezem az irasadat,ne hagyd abba,legyszi:Ibolya

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...