2018. december 14., péntek

Az ajtó







... az is még jó itt, hogy feldíszítheted a lakást meg a karácsonyfát már december elején. Így aztán hangulatod van egész hónapban, meleg és otthonos az egész ház mert ráül a karácsony mindenre. (Ettől még a Jézuska születhet szenteste, szóval nem látom a problémát.)

Nem érdekel a sok-sok ember aki mit nem mond a karácsonyról.
Szerintem a nagyobbik része egyszerűen nem igaz, csak mi emberek szeretünk károgni, mert úgy érezzük jól magunkat.
Igenis jó a karácsonyban az is, hogy adhatunk és kaphatunk ajándékot, szerintem mindenki a pénztárcájához mértem olyat választ a szeretteinek amiről azt gondolja annak nagyon örülnének. Mégegyszer mondom a nagytöbbség, biztosan nem mindenki. Biztosan van aki leszarja mit rak a dobozba, vagy esetleg megveteti mással, de annak úgyis annyit is ér az egész élete és nem csak alkalmilag köcsög, a feleségeiknek pedig karácsonyfa csak egy berendezési tárgy ami idén mustár-arany színekben fog pompázni. Vannak biztosan ilyenek is.

Erről gondolkoztam és akkor elkezdtem elemezni a karácsonyfáimat. Hány sok volt az elmúlt húsz évben. Még régesrég eleinte igazi fánk volt, aztán műfenyőre váltottunk. Kissé lepukkant állapotban vettük meg az elsőt egy német mutyiban.
Aztán mikor idejöttünk, az Argos áruházból rendeltük meg a legolcsóbb műfenyőt amiben beépített világítás is volt (ehhez én ragaszkodtam, mer a puttonyom tele volt az égőfüzért leoperálni a fáról az ünnepek után). Minden gyerek elvitt egy fát költözéskor, szóval ez most a harmadik.

Mégsem változott semmi. Karácsonyfák jöttek mentek, ami mindig ugyanaz: az emlékeim. Az összes apró dísznek  története van, mindhez kötődik valami múlt.
Épp ha csak annyi, hogy megláttam és megszerettem mint a pöttyös csészét, ami az első karácsonyi dísz volt, amit itt vettem. Az idő múlásával egyre nagyobb hangsúlyt kap, ráragadnak az évek és egyre öregszik hozzájuk, hozzánk... az idei szerelem még nincs a fán, de vissza kell mennem érte mert hivogat. Egy gyönyörű porcelán gömb, rajta festett robinmadár akar velem hazajönni és a többiekkel megismerkedni. Lehet, hogy párban hozom haza, hogy addig se érezze magát egyedül míg beilleszkedik.
Ahogyan ülök egyedül a félhomályos nappaliban, szürreális képpel lefestve mint egy TimBurton filmben suttognak hozzám a karácsonyfáról az édes kacatok.
Mesél a férjemtől kapott kristályszív, a gyerekek óvodában és iskolában készített kicsit csálé, kicsit ügyetlen filcből készült darabjai, amelyeket öltésről-öltésre lelkesen és igyekezettel készítettek  és amit szeretet vatelinnel béleltek, hogy hazahozzák anyának és apának karácsonyra. Beszél a nagylányzsófi első kindertojásban talált karácsonyi műanyagmackója (az első iskolatáskájáról való maci a kulcstartómon van.)
Mesélnek mind a heten faangyalék egy régi barátnőről, pék és pékné az apámról, a jégcsapok a gyerekkorom karácsonyairól az öcsémmel és anyu-apuval,  a régi, két kis megkopott facsengő a nagyszüleimről...  mesél a bagoly, és a kék izléstelen reklámgömb az újban talált barátokról.

Hmm és az ajtó. Az egyik kedvencem.
Az ajtót ünnepi kézműves piacon találták a gyerekek, (ezalatt mi a férjjel szarvasburgert tömtünk az arcunkba) és együtt megvették. Ráíratták a dátumot és a család nevét is és mi megkaptuk ajándékba.
Az utolsó, összesgyerekkel együtt töltött karácsonyunkról mesél. Amikor Olívia ünnepi kvízzel készült a közös estére (power pointos bemutatóval a tévén), amit éjfélig játszottunk és jó móka volt. A nagylány meg akkor már nagy pocakkal üldögélt a kanapén a vőlegénnyel, hisz útban volt az első unokánk.
A műkandallóban műtűz égett, én meg pirosmeleg szobában videóztam a kérdezős-válaszolós-kiabálós-káromkodós ünnepet. Mert először mindenki nyerni akart a kvízben, apa szokás szerint mindent elviccelt, JAAAJ APPPAAA - amin aztán mindenki röhögött, és ettől senki nem hallott semmitse a következő kérdésből. Senki nem tartotta be a játékszabályokat és a nyereménycsokit is együtt faltuk be, mert a végére már senkit se érdekelt ki nyer annyira röhögtünk.
Emlékszem a kamerázás közben azon gondolkoztam hova lett ez a sok év? Mikor nőttek meg ennyire? Mikor lett a férj szakálla fehér...  melyik évben?
Az ajtó pedig már ott lógott a fán és szívta magába az emlékeket, hogy egyszer majd egy minél távolabbi jövőben az egyik unokámnak tovább meséljen.















4 megjegyzés:

saffron írta...

...hát most...na. Legyen elég annyi, hogy ha novellásköteted jelenik meg, megvan az első megrendelőd.

Mami írta...

Feljegyeztem. Puszi.

Névtelen írta...

Minden sztoridat imadom olvasni, de amikben emlekezel, a multrol meselsz... hat azok egyszeruen csodalatosak. Irj tobb emlekezos posztot, leccilecci :)

Névtelen írta...

kérlek tényleg írj novelláskötetet:) ezt is megkönnyeztem, ehh. kész...
k.

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...