A kibahét

Akik régóta olvasnak azok tudják, hogy minden évben kettő vagy három olyan hetem van, amikor csak azért nem indítok el világégést egy atomcsapással, mert nem vagyok a piros gomb közelében, de szinte látom magamat valami szigorú egyenruhában, ahogyan viszem a kávét a staubenstrumbenbauhausenfüreremnek, megbotlom és a méretes csöcseimmel ráfekszem a gombra, miközben a kávét ráborítom annak a gépnek a billenytűzetére, ahol éppen a védelmi kódok futnak... vagy valami ilyesmi.

Az újévben elég korán érkezett az armageddon, szóval most előreirányzok néhány nyugis hónapot magamnak.

Kezdődött a hetem azzal, hogy el akartam pakolni az egyetlen maradék karácsonyi díszítést (mely ügyben hetek óta kérem a család segítségét mert még a székre felállva is tériszonyom van). A konyhai fényfűzért akartam ugyanis leeszkábálni a bútorról, karnisról. Hát sikerült is, és vele jött a bubisba becsomagolt, szekrény tetején őrzött,  drága étkészlet, amiből egy lapos és két mélytányér valamit egy csészealátét bánta. A többi csak azért nem, mert úgy be volt bubizva, hogy nem lett bajuk.
Akkor még nem tudtam, hogy ez csak a kezdet, így azért egy kicsit el voltam kámpicsorodva.
Ilyenkor mindig apróbb, bosszantó történések közé vannak a nagyobbak beékelődve, de ugye normális állapotban a kicsi is kiborít. Viszont ilyen sorozatlövéseknél rezignáltan tudomásul veszem, hogy evvan.
Ilyenformán keddi reggeli egyenruhahúzásnál az utolsó harisnya kiszakadása már meg sem tudott rázni. Munkába induláskor viszont az előző napi csili miatt késésben levődve és rohanva realizálni, hogy a friss tej még az ajtóban, majd ennek beszállítmányozása  folyamán a vizes üvegek megcsúszása végett  a  konyha tejben vajban megfürösztése már kissé felvitte a punnnpááámatt.
Természetesen befolyt a mosógép és a hűtő alá is. A melóban azt gondoltam, hogy inkább nem viszek sokat és nagyot a kezeimben mert már éreztem, hogy ez valami olyan hét lesz megin és asszem tavaly vagy tavalyelőtt estem le a lépcsőn - úgy hogy beterített a zöldbab - már nem emlékszem...
Az, hogy napközben lezabáltam magam kicsit, meg kiszakadt a gumikesztű párszor, vagy ráfröcssent valami emberi dolog a lábamra úgy nem hatott meg, talán szignifikánsan emelkedett volt az esetek száma, de amúgy is folyton olyan vagyok egy ilyen héten, mint egy parkinzonos.

Szerda délután miután kimostam - a szárítógépem mondta be az unalmast, de úgy, hogy még hibakódot se írt ki, csak sírt (pittyegett) és nem indult el. Tudni kell, hogy én a gépeimet - és a Baliéit is - nagy becsben tartom, törődésben és tiszteletben részesítem. A szárítóra levetítve ez jelenti, hogy a kisszőrszösztartóját takarítom, rendszeresen ürítem, a kondenzátorrácsokat kiszedem kimosom, megnézem a szűrőket stb. Tudom, hogyan kell szétszerelni, a hátulját leszedni, hőbiztosítékot kicserélni vagy újraindítani az egészet. Szereltem már meg hajszárítót és vasalót is, és abszolút nem esek kétségbe semmiféle szétszedéstől, összerakástól, cseréléstől....na pláne fúrástól, reszeléstől...
Mivel a - fent fejtegetett tisztelettel megfűszerezett - rugdosás nem segített, a papa aszonta másszak be a konyhai lépcsőalatti tárolóba és vakeráljam elő a hivatalospapírosgaranciásszámlás irattartódobozt (amire egyszer ráültem és tök behorpadt és azóta nem lehet rendesen becsukni, de ezt én elfelejtettem...)

Akkor kirámoltam a kosarat, a fonalasdobozt és a fele társasjátékot és elértem azt a fémkonténert, de énhülye a tetején levő bőrszíjjnál fogtam és emeltem fel, épp addig tartotta magát, amíg kiemeltem onnét, majd a konyhában szépen felfordult és az összes, szépen lógósmappákba rendezgetett papír kihullott belőle. A férj fejét elöntötte a vörösiszap, én hisztérikusan keztem röhögni pedig akkor még nem tudtam, hogy a tárolóba visszapakolásnál a pólóm beleakad a polcba és az egész félig rámdől, ami a nagyobb baj, hogy százharminc kicsike szaros fémdobozka - amiben gombok, cérnák, biztostűk, ferdepántok, szalagok, horgolótűk, gyöngyök, gésagolyók, pántok, tűk és keretek és mittoménmégmik vannak- tartalma kiborul  a társasjátékok és egyéb szarok közé a földre. (Ki vette észre a gésagolyót ?  :)  )
Ott a kurvasötétbe (csak ilyen elemes, fényérzékelős lámpa van ott amit pokijóból vettem) motoszkáltam két órát míg összeszedtem mindent, aztán újabb két óra volt mire szétválogattam, - de legalább rendbe lett ... nézzük a jó oldalát.
Namindegy, három év careplant vettünk annak idején, és hurrá, február 18-ig biztosítva van a szárító, szóval pénteken jön a szárítóember, és megint hurrá. Egyetlen pozitív hozomány ebben a szarhalomban.

Tököm kivolt már péntekre, pedig az ilyen leesett, kiborult, oh bakker a könyököm dolgok említésre sem méltóak, ezek amúgy is csak fűszerei az amúgy is elcseszett létnek ilyenkor. Alkalmasint megemlékeztem  a régi nagyjainkról...
 ...mert a férjnek is vannak ilyen hetei, de ő nem is  tud engem kihagyni belőle, szóval az én saját kibahetemként élem meg az övéit is. Mikor pl álmosan kibotorkált egyik reggel (még kisfalunkban otthon) és a macska ott nyenyerészett a lábánál, konkrétan majdnem átesett rajta, de nem akart rálépni, hát lépett egy jó nagyot, hogy visszanyerje az egyensúlyát...  belelépett az egyik lábával a felmosóvödörbe, majd azzal együtt kicsit korcsolyázott és  próbálta visszanyerni az egyensúlyát ( ami nem sikerült ) esés közben a mosóporos dobozba kapaszkodott. Sajnos viszont ez sem segített és elterült mint egy béka. A macskán láttam, hogy észleli és (át)értékeli a helyzetet, felugrott az ablakba és kislisszolt, úgy gondolta nem éri meg a reggelijéért a testi épségét kockáztatni. Csak este jött haza.
Három hónapig habzott a konyha felmosáskor, szóval ezért volt szar az én palacsintámban is.

Meg eszembe jutott az is amikor elesett a fürdőkádban és betakarózott a zuhanyfüggönnyel és a függönyrúddal, és eklektikusan magára dobálta az összes tusfürdős és samponos dobozt, szürrealista elemekkel (vérző térd és könyök) megfűszerezve.

Próbáltam egész héten kitartani, óvatoskodni és lopakodni és tegnap végre vasárnap lett ...
azért reggel még sikerült a félhomályban összetűzésbe kerülni a dohányzóasztallal és eltörni a lábujjamat, (mondjuk addig nem fájt annyira, ameddig nővérekgyöngye Neisha be nem tapasztózta) hogy még egy darabig ne feledjem, hogy amúgy micsoda nyugis és szép életem van itt a nyúl lábában...

Hátafaszom...