Megjöttem (meg a billenytűm is)

 Az elmúlt uszkve két hónapban elkereszteltem magam Mizériának, mert olyan feszültséget kellett kidolgoznom magamból, hogy kb. egy fél falut elláthattam volna árammal ezidőre.

Aki nem kíváncsi a sírásra, ugorjon a 2. részhez MOST

1. Eléggé lamentálós rész

Kicsit megengedtem magamnak a panaszkodást, persze csak úgy magamban, mert a környezetemben ugye senki nem ezt várja tőlem.

Beszarásig fájt néha a bal könyököm és a jobb vállam. Már karácsony óta elvoltam ezzekkel a fájásokkal kisebb nagyobb megszakításokkal, de az elmúlt hónapban tetőzött az egész. Orvos esélytelen, úgyis csak azt mondaná amit már tudok, mészlerakódás, fájdalommcsillapító, krém és ima. Addig úgyse tudok semerre elindulni míg majd visszaáll a rendes eü rendszer. 

Fájósan élni meg,,, hát nem vidámság. Ha nyugton vagyok, nem fáj, de egy teli bögre teát már elég nehéz felemelni és bármilyen fura, az életet elég nehéz kivitelezni amikor a gravitáció úgy többé kevésbé mindenra hat Newton óta, így például a két kilós krumpliszacskóra is, meg a bevásárlós ládákra is. Néha olyan voltam éjjel az ágyban, mint egy hátára fordult teknősbéka, de általában addig vergődtem amíg csak megoldottam a fordulást.

Aztán pár hete a vállam jobb lett - már alig érzem - helyette a bal térdem kezdett fájni és a könyököm még jobban. Mostanra a térdem nagyjából helyrejött, már nem feszül és be is tudom hajlítani, a könyököm is kevésbé fáj de még nem tudom teljesen kinyújtani. 

Néha elmélázok, hogy milyen lehetne újra táncolni, vagy futni mert erre egyelőre esélyt sem látok. Vagy csak újra felébredni egy reggel arra, hogy semi nem fáj. Amúgy elképesztő, hogy a fájdalom mennyire az élet része tud lenni, mennyire meg lehet szokni. Simán elélek vele, nagyon ritkán veszek be gyógyszert, de eléggé rányomja azért az életminőségre a bélyeget hátevvan...

A szemem miatt telefonálnom kellene, de halogatom. Januárban kaptam az utolsó szurit mindkettőbe, azóta “elfelejtettek” behívni (szerintem véletlen) én meg sumákoltam mostanáig. Múlt hétig nem vettem észre romlást, mondjuk a vonalak kicsit hullámosabbak lettek, meg nehezebben olvasok megint, de betűk és vonalak amúgy is hol jobban hol kevésbé görbülnek. A múlt héten viszont észrevettem, hogy a bal szemem már megint gázos, úgyhogy ma felhívom őket, hogy megkerültem és kérek egy újabb időpontot. Nem úszom meg én má ezt a hülye szurkálást a hátralévő életembe se, de jó volt három hónap rendelő és kezelőágy meg szemkampók nélkül úgy élni, mint valami teljesen normális ember.

2. Kicsit lamentálós rész

Néha azt gondolom (csak percekre) hogy ki.aszott velem jól az élet mosmá eléglegyen, de aztán elteszem a fejem hátuljába és örülök a munkámnak, a lehetőségeimnek, a gardróbomnak, annak, hogy vége a járványnak és hazamehetünk (anyámat négy éve nem láttam, az unokáimat kettő, az újat még egyáltalán). Annak, hogy van egy jó házasságom, okos, jóravaló kölykeim, hogy lebundáztam a lábam és itt a tavasz, hogy ma főzök marhapörköltet nokedlivel. Húsvétkor almás-krémest sütök és rétest is. Van új billentyűm is végre és vettem egy rohad jó YALE feliratos pólóruhát (ilyen kicsi dolgoknak is tudok örülni). Mondjuk a HandM küldött emailt, hogy a kislányruhák igymegúgy akciósak és tényleg, kettőötven volt darabja, vettem a Helgának egy “párat” mer olyan vagyok bazmeg mint a Gombócartúr - egyből tizenegyet vettem, mer a lepkés, a virágos, a pöttyös, az unikornisos stb. Mindegy ősszel is jó pólóval oviba, meg talán jövőre is.

Kismukkal még mindig nem tudom hogy állok (új tulaj), viszont még emésztem ezt a kész tényként  kezelt főnökösdi ajánlatát. Jövő hónapban elkezdem a kurzust a managerképzéshez, mer nem hagy nekem békét, de inkább én kifizetem részletben, minthogy lekössem magam vele tanulmányi szerződéssel. Nem bízom én még benne annyira, hogy éveket aláírjak neki. Elmondom - csak nektek - , hogy nem gondolom, hogy hiányzik nekem mégtöbb nyűg a nyakamba igazából, viszont az anyagiak kecsegtetőek. A férj meg aszonta, úgyis te csinálsz mindent.. nem mindegy? Ez is igaz.

A jó kis film music gala koncert amire készültünk házaséfforduló alkalmával elmarad. Jövőre ilyenkor lesz megtartva a jegyek érvényesek... Nem baj, elmegyünk a Pierre teraszára vacsorázni (remélem) és azzal is tök elégedett leszek, mert már én nem is tudom mikor voltunk utoljára rendesen étteremben.

Összeszedem szombatig a posztot amit az angliai válságkezelésről akarok írni. Van még egy poszt készülőben, amit két ujjal félig már begépeltem, szóval azt csak be kell fejezni.

Ajánló: (mer Magyarországon is vannak okos és szorgalmas emberek, még ha erre az elmúlt időben nem is láttunk túl sok példát.)

A sok okos ember összeállt (köztük a legidősebb gyerekem is) és összefogva indítottak egy ismeretterjesztő weboldalt:

https://mierted.com/

Itt a biológia menü alatt vannak a nagylány dolgai, posztjai.

Bemutatkozó élő beszélgetés csütörtökön a facebookon itt lehet csatlakozni:

https://fb.me/e/1Jz61hyOn

Fontos, hogy politikamentes  (azt nagyon szeretnék mindannyian kihagyni) csak sötétségoszlatás és tények a cél.

Jó volna ha minél több emberhez eljutna.

Most elmegyek marhapörit főzni mer annak idő kell, és a nokedliszaggatásra is még rá kell készülnöm mer magas a kályhám (vagy én vagyok seggdugasz), szerintem befogom a férjet is hogy segítsen, kettőnknek együtt legalább lesz kettő jó karunk, már az is valami. Elképzeltem, ahogy öregek leszünk és itt ülünk majd mint a bagoly az esőben és nézzük egymást meg a zabkását. Nem tudok többet most írni, mert a férj egy indiai énekléses videot néz ami kurva hamis és a talpamig ideges vagyok tőle. 

Csumi. 

Demostakkor tessék ide kommentelni, másképpen csak azt gondolom, hogy a kutyának se hiányoztam ám...

Mindjár jövök

 Az iPadom billentyûje végleg megadta magát (A másodikat fogyasztottam el hét év alatt).

Nem tudnám magam rávenni, hogy a képernyôn kettô ujjal bepötykörésszek 200 karakternél többet.

Nem sokára valamit veszek hozzá, és akkor majd jövök is.

Tervben van egy covidos válságkezelôs poszt - hogy megy ez errefelé - , meg lenne helyzetjelentés és egy novellaszerû elmélkedés arról, hogy teknôsbéka vagyok.

Csôváz

 Az egyik legfrusztrálóbb, legmeglepőbb tapasztalat az, amikor nagy lendülettel kiventillálod a meg nem értettségedet, a lenézettségedet, az ignoráltságodat valamint a dühödet valakinek akiről azt gondolod, hogy megért és ő támogatás helyett megkérdőjelez, tanács helyett kioktat és kifejezi a vágyát arra nézve is hogy reméli, hogy te nézted be és a végén nem neked lesz igazad, majd kegyelemdöfésként hozzáteszi, hogy úgysem derülne ki ha tévedtél, mert még ahhoz sem vagy elég gerinces, hogy beismerd a tévedésed. 

Hát én nem ilyen lovat akartam, de azért megköszöntem, hogy így rávilágított mennyire megkérdőjelezhető vagyok morálisan (is).

Most megint gondolkozhatok hogy hülye e vagyok, vagy helikopter e? 

Azt viszont azt tudom, hogy egy darabig megint senkivel sem akarok beszélgetni és az igazságérzetemet is hagyom a picsába ezentúl. 

Eddig még mindig csak bajd okozott.

Star Trek és sajtroló

 Talán még nem is volt (vagy ha igen, akkor nagyon rég), hogy ilyen jó sokáig nem írtam. Pedig volt mesélnivalóm, csak a munka kinyúzott belőlem minden akarást, az iPad billentyűmet is le kell (megint) cserélni mert háromévente egyet kinyírok, lusta is voltam, a hangulatom sem volt éppen valami emelkedett. Nem voltam depis sem, csak inkább olyan rezignált. Szerintem már mindenki egy kicsit az, szóval értitek. Jah, és a férj is folyon itthon van, mint ügyeletes házörző, elvileg márciusig megint furlough-n és nem igazán az a férj, aki mellett egyszerű szellemi tevékenységet végezni, mert vagy valami zajosat csinál, vagy beszél hozzám, vagy mindkettőt egyszerre csinálja. Amikor nem beszél hozzám már egy ideje mert valami zajost csinál, vagy néz, akkor felteszem a fülhallgatómat, de olyankor öt perc múlva van egy ilyen késztetése, hogy valamit meg akar osztani velem. Ez tökre nem baj, mert szeretjük egymás társaságát amúgy, de olvasni és írni olyankor szoktam ha elmegy valahova. (Mindemellett jobban preferálom, ha itthon van, mert mondom szeretünk együtt lenni. Jól keveri a hagymát például és a tabletjátékokban is szeretünk versengeni.

Bár hétvége van,  és kialudtam magam, de jó meggyűrt vagyok. Egész éjjel egy klingonnal henteregtem, szerintem kicsit túltoltam tegnap a startreket. Itt ülök, és a férj isteni kávéját iszogatom, NAGYON próbálok erre a posztra koncentrálni, de nézzétek el ha csapongok, mert ő videósávon éppen egy kutyás videót néz, ahogy az állat azt a dallamot nyüszíti mint az ötödik elem dívája. Hát szóval így élünk.
A férj egy tök egyedi fazon amúgy és naponta meg is győz róla. Jó mondjuk én se vagyok egy tömegtermék... 
Itt vagyunk már közelebb az ötvenhez mint a negyvenhez és hát.. nem lettünk komolyabbak. Talán kicsit bölcsebbek, de az törvényszerű.
Amikor véletlen csendben van, akkor mindenféle krómcsíkokat meg izéket nézeget az autóra, vagy éppen autót, vagy autós műsort, esetleg főzőset. Nézi azt a fazont a youtube-on aki úgy köszön be THISss IS A..., meg azt a másikat aki úgy mondja a horsepower-t hogy hószpáá.
Azért én is hozzájárultam, hogy jónézzen ki a vas.

A férj vett bele ilyen fejpárnaizéket is, ha hosszú útra mennénk - csak már mennénk. Egyszer rendelt valamit a kocsihoz pokijóból (így hívjuk a keletről - kínából  - érkező cuccokat) ott vagy választani lehet vagy maguktól küldenek valami ráadást. Kaptunk egyszer két ilyen szivacshurkát műbőrrel behúzva és az egyik végénél volt egy rés is. Ültünk a kanapén és olyan fejet vágtunk mindketten, mint egyszer amikor melóból hazajövet egy szem borsót találtam a melltartómban... 

Ilyen értetlenséggel vegyes vidámkodós szombat volt ez. Néha elővettük és vagy továbbra is vágtuk a ‘legyenönismilliomos kétszázezres kérdés’ fejet, vagy hisztérikusan röhögtünk. Egyszer még fénykardozósat is játszottunk vele. Ez ment hetekig. 

Aztán eljött a nap, mikor a férj tévézés közben váratlanul felugrott, kikapta a sarokból azt a szart és kirohant a kocsihoz. Ledobtam kaszát-kapát, és siettem utána, nehogy már kimaradjak a heurékai pillanatból.
Majnem pezsgőt bontottunk. 
Az a bőrrel bevont hurka a középkonzol és az ülés közé beszorítható cucc volt, az aprópénz - bankkártya - másizék leesését megakadályozandó. A punciszerű rés azért volt rajta, mert ott jött át ugye a csat az ővhöz. 

A férjre olyan szinten hatott ez a történet, hogy azóta abba is belelátja a talányt amiben nincsen. Így esett, hogy nem sokkal ezután a melóból hazajövet úgy találtam rá a nappaliban, hogy a 12db, általam rendelt sajtroló-habroló sütőcsöveket vizsgálgatta értetlen fejjel. 
Szerinte ami króm, az csak a kocsira mehet. 
Hülye faszari.

Szóval így telnek négyfalközé zárva a napjaink. 
Kivégeztünk jópár filmet, én újranéztem sok startreket. Még mindig a horgolás szerelmese vagyok és nem tudom megunni.
Karácsony előtt belevágtam egy új projektbe - gyöngyhorgolással csináltam egy karácsonyfadíszt. Először is fel kellett fűzni a gyöngyöket meghatározott sorrendben horgolócérnára, utána pedig a minta szerint - szaporítás, horgolás, fogyasztás - egy szabályos gömböt horgolni úgy, hogy minden öltésre rá kell húzni egy gyöngyöt. 
Ilyen csoda lett belőle.

Nem mondanám, hogy minden héten megcsinálnék egyet (mert kb. egy hét alatt lett kész -  minden délután pár óra) mert a szemem sem bírja, meg az ujjaim sem, de biztosan fogok még csinálni ilyet mert azóta is csak nézegetem, és nem hiszem el, hogy én csináltam ezt a mesterművet, mert az. 

A munkahelyi stressz csökkent, most hogy új managerünk van. Egy tünemény sri lankai csaj, aranyos, kedves és közvetlen de vannak tökei ha arra van szükség. Abszolút partnerként kezel, főleg hogy kihúztam a seggüket a szarból amikor egyik pénteken beállított a CQC (minőségbiztosítási ellenőrzés) fertőzésmegelőzési nyomozásra, de ez megint egy másik történet.
Sokkal jobb szájízzel megyek dolgozni így, hogy valakivel meg tudom beszélni a dolgokat és nem nyomja a vállam még az is, ami eddig is egy főnök dolga lett volna (mondjuk tágabban az elmúlt egy évben).
December végén néha már simán eljutottam arra a pontra a melóban, mint Clark Griswold mikor a láncfűrésszel “megjavítja” a lépcsőkorlátot. 
Mára viszont visszetértem. A meló rengeteg, de rohadt sokat tanultam az elmúlt évből. 
Az energiáim viszont teljesen lemerültek. A főnökképzés ösztöndíjat elhalasztottam, mert már megtanultam, hogy nem lehet egy seggel két lovat megülni. Kismukk (a tulaj) amúgy is azt mondta, kijár nekem egy jobbat, várjak még vele mert utánanéz meg elintéz pár telefont, aztán ha nem jön össze más, még mindig marad ez. Nekem ebben az évben erre nem lesz energiám az biztos. 

Nagyon kéne nekünk továbbá segédnővér és nővér, de lasszóval kell fogni a dolgozót, mert ebben a szektorban folyton munkaerőhiány van.
A fészekalja felnőttgyerekek jól vannak, mindenki éli az életét és próbál megbírkózni ezzel a hülye időszakkal.

 Szegény kismamáim - Nóri meg Zsófi ugye az első lezárás alatt szültek, és azóta is be vannak zárva többé kevésbé. Nem lehet egyszerű az se, amúgy is izolálva van egy anya kicsi gyerekkel, hát még most. 

Tami meg én már kaptunk oltást, mer ugyi én nyanyaotthonban ő meg gyógyszertárban. Három hete kaptuk meg az elsőt kijött az oltócsapat, két óra alatt megvolt a húsz páciens és a harmincvalahány dolgozó. 

Folyton eszemben van, hogy mennyire nehéz annak akinek pl. amúgy is mondjuk mentális problémája van, vagy éppen csak egyedül van. Azoknak akiknek a megélhetésük veszett oda ideiglenesen vagy véglegesen.
Közepes méretű gyerekekkel is kurvanehéz lehetett az elmúlt év, és még mindig nincsen vége. Tudom, hogy az időseknek van a legnagyobb félnivalójuk ettől a vírustól, de kéremszépen most az egyszer próbáljanak nem önzőnek lenni és kicsit belegondolni a családok-fiatalok-gyerekek-egyedülállók-egyetemisták, helyzetébe. (Nem azt akarom mondani, hogy minden nyugdíjas önző, mielőtt még rámverné bárki, sőt én személy szerint nagyon szeretem az öregeket, minden bogarukkal együtt, de azt is tudom, hogy néha nem látnak tovább az orruknál. Jelen pillanatban a családoknak és a dolgozóknak fiataloknak a helyzete sokkal bizonytalanabb,  sokkal inkább megnehezedett a hétköznapi életük mint nekik. Bárki bármit mond ebben a pillanatban még mindig a nyugdíjasok élete a legpermanensebb. Csak egy kicsit gondoljanak bele - mármint azok akik eddig nem gondoltak bele, húú remélem nem húzom ki a gyufát mondjuk Marikanéninél vagy Jolánkánál...)
Szóval inkább én is nem panaszkodom, mert jelen pillanatban az én/mi problémáink tökre lófaszok a többiekéhez képest. Krisztiék is elég nehéz időszakon mennek át, oda is sokat gondolunk, aggódunk és szorítunk, hogy minden rendben legyen úgy mint volt.

 
Nagyon bizakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy egyszer visszakapjuk a normális élet egy szeletét... talán nemsokára. Addig is én jövő héten szabin vagyok (és mellette pár órában dolgozom, micsináljak, nélkülözhetetlen vagyok, de jól jön a plusz mert a Bali még márciusig csak nyolcvan százalékot kap ugyi). 
Vegyétek meg a National Geographic magazint mer Zsófilányunknak megjelent egy cikke benne.

Legyetek optimisták, süssetek lángost ma itt is az lesz. 
Csőváz

Ma le akartam menni a tengerhez sétálni, de nagyon lóg az eső lába, úgyhogy itt egy kép tavalyelőttről, ahol ilyen kisegér fogakkal baNbulok a kamérába és a férj fejét fénykard szeli át, miközben büszkén mutatja hogy van fagylaltja... 

Nem nézünk ki mindig ilyen kurvajól, aznap fodrásznál voltunk :) 

Karácsonyi puncipium, avagy szüljetek sok gyereket szemhéjpúderért...

 Van az a szög mikor az ember töke tele neki.

A karácsony iszonyatosan jóvót és borzasztóan  (de felemelően) fárasztó. Este háromnegyed nyolckor rúgtam ki mindenkit, én reggel még be kellett menjek mert sürgős cuccaim voltak a melóban, de kettőkor hazajöttem és már csak a krumpli és a lilakáposzta volt vissza, meg a konfitált kacsát lepirítani. 

VILÁGBAJNOK volt a kacsám, nem mert én csináltam, de tényleg. A mézeskrémest szerintem majdnem egyedül ettem meg az egész tepsivel, de felfogom ilyen mental breakdown-nak mert szerintem ez pont az, amikor az ember este tízkor előveszi a féltálca sütit a hűtőből és a konyhaasztalnál mélázva falatozik.

Csudálatosan jól sikerült ez a mindenkinek meglepetés karácsony - mert előzőleg sokszor megbeszéltük ki mit szeretne, de a gyerekek idén azt kérték minden legyen meglepetés, és azt is megbeszéltük, hogy sok kisebb ajándékot adunk, nem egy nagyot vagy ilyesmi.

Hát a férjem már hajtogatta egy ideje, hogy majd meglepődök, de én már attól meg voltam lepődve ahogyan az ajándékok gyűltek a fa alatt (mert itt ugye odapakolják hétről hétre és nézheted a csomagokat). Jó mondjuk tényleg sokan is vagyunk (ez nyolc ember ajándéka odavisszakörbekörbe), de így nézett ki  szentestére a nappali. 

A nagycsalád előnye hmm? Szüljetek.

Olyan, de olyan klassz volt. Tök örült  mindenki, tényleg nem túlzás azt állítani, hogy minden el lett találva. Letojom, hogy ki mit mond, hogy nem az ajándék a lényeg (utána meg elmennek és jól elverik a pénztet nagytévére), de az ajándékozás is hozzá tartozik a karácsonyhoz. Nagyon jó érzés, hogy olyan ajándékot adhattam a lányoknak aminek örültek, és a férj is tök lelkes volt (idén külön ajándékoztuk meg a lányokat, nem együtt vettük meg). Konkrétan sokkot kaptam, mert rohadtul komolyan vették a lányok a jó ideje tartó nyavajgásomat, hogy kifogyott az összes vakolóscuccom (szemhéjpúder, bronzosító stb). 

De a férj még önmagát is felülmúlta olyan jól kitalálta nekem a dolgokat. Jó az is igaz, hogy mindig adok támpontot így év közben, én azt gondolom, hogy rafinált utalásokkal, de szerintem ő felismeri azokat az utalásokat csak úgy csinál mintha észre sem venné, aztán meg egyszer csak kihúzná a tarsolyából, én meg úgy teszek mintha nem tudnám, hogy ő azt akkor amikor kellett megjegyezte és elraktározta. 

Viszont a koncertjegyen meglepődtem, mert arról már nagyon régen beszéltünk - évekkel ezelőtt - meg youtube-on nézegettük még régesrégen a belgrádi koncertet azt hiszem. 

Tehát májusban a Royal Albert Hall -ban a Royal Philharmonic Orchestra Film Music Gala -ra megyünk el (remélhetőleg, de ha elhalasztódik, akkor később). Még mondta karácsony előtt, hogy a kettő ajándékomat összekapcsolhatom, de azt akkor még ugye nem értettem, persze mosmár világos, hogy a fülbevalót felvenni a koncertre ugye.

Szeretném az örömömet mindig kikiabálni, de még mindig bennem van ez e hülye gát, hogy majd az emberek azt gondolják, hogy hivalkodni akarok vagy menőzni, pedig csak örülök, de mindegy is már lassan azért sikerül azt is mégjobban letojni, hogy ki mit gondol.

A boxing day leárazásokra félretett kis pénzecskémet meg a H&M ben otthagytam és a négy újabb szerzeményem miatt még egy csomag vállfára is be kellene ruháznom. 

Azt amúgy nagyon szeretem angliában, hogy a leárazás az bakker leárazás - negyven - ötven fontba kerülő cuccok tízért stb. Nem olyan amihez ugye voltunk szoktatva, hogy föléírják a sokpénzet áthúzva, vagy pont öt százalékkal tolják lejjebb az árat és mekkoraakcióvan gyerebe, vagy a harmadik amikor a szart meg amiből nincsen méret azt féláron adják,  és kiírják hogy mekkora leárazás van és egyébként meg mindenre igaz, hogy csak az a hülye apróbetűs rész ne lenne.Jó tudom, nem mindenhol van ez otthon se így, de rohadt sokszor éreztem magam átcseszve.

Az elmúlt héten még nagyon optimistán indultam neki az év utolsó hetére kiírt szabadságomnak.

Leszámítva, hogy én láblógatást terveztem  - ami nem sikerült, de pont egy kicsit még meg is toltuk mi szerényen az év végét csak úgy rózásan, és tekintve hogy én még a karácsonyt sem pihentem ki rendesen ez még a beraktározott (mézeskrémes) energiakészletemet is felemésztette teljesen.

A láblógatás ma sikerül először (najó félig, nem főzök de mosok és ki kell porszívózni, blogot írni, elpakolni az ajándékokat meg összerendezgetni egy kicsit a lakást). Ma fogom megnyitni az applikációkat amiket múlt vasárnap letöltöttem, ma fogok belekezdeni az új horgolós projektbe és ma fogok filmet nézni először a héten. Nem tudom miért nem sikerül ez sose úgy ahogy elgondolom, mert mindig találok valami csinálnivalót... nem tudom, hogy csinálom.

A melóról már nem írok, szerintem már az én tököm is tele a történeteimmel. Nem vagyok magammal előrébb - kedden reggel hétkor a szemklinika előtt be kellett ugranom “csak egy órára sürgős lenne” azért, hogy három emailt elküldjek egyet az angol egészségügyi minisztériumnak egyet az egészségvédő intézetnek egyet a minőségbiztosítási team-nek. 

Lázadás is van a kollegáknál, én a magam részéről kiléptem a fészbukkos munkacsetből mert lojalitási, etikai és szakmai felelősségi problémáim is vannak ezzel (meg nem is értek egyet nagyjából) és nem volt más megoldásom a problémára. A tanulmányis csajnak is írtam, hogy hajrá vágjunk bele ebbe az ösztöndíjba, úgy teszek mint öreganyám “ahogy esik, úgy puffan” és belevágok - fingom nincs mibe, de mindegy is. Megint úgy van, hogy ha mozdulni akarok később akkor is kell, ha meg nem akkor is. A Neishának meg megmondtam, hogy ha nem tartja be az ígéretét és itthagy, akkor megátkozom és a woodoobabáját fogom döfködni esténként a horgolás helyett. 

A férjem is a határán volt az átkozásnak ezen a héten, de legalábbis éppen csak megúszta, hogy a sajtrolóját  - amit este hétkor töltöttem be tegnapelőtt és CSAK ő szereti - ki ne vágjam az udvarra tányérostul. 

Amúgy is hisztis volt ebben a hónapban, meg elég sokat rohant is én azt vágom meg minden, és én tökre toleráltam, hogy fáradt meg sok a munkája, de vannak ilyen hülyeségei amit magára nézve nem, de másra nézve kötelezőnek tart. Ilyen pl. válaszolni a telefonhívásra. 

Felbaszta magát, mert vásárolni ment a Sainsbury-be meg a lengyelboltba és én is hülye vagyok, mert gondolhattam volna, hogy - ahogy szokott - három percenként felhív (mert egy férfi így vásárol). Azért nem vettem fel a telefont mert bazdmeg nem csörgött, nem azért mert itt ülök az asztalnál, előttem a telefon és csak nézem ahogy csörög és szándékosan nem veszem fel, mer milyen jó lesz majd ha hazajön felbaszott aggyal és jujdejó vicc ez. Szóval értem én a frusztrációt, de nem értem a lebaszást, és elszaladt vele a ló, mer épp a krémes krémjét kevertem, a hidegtál félig volt kész, a sajtrolók a sütőből épp ki és szaladt a konyha és este hat óra volt már és olyakor úgy érzem, hogy mindenki bassza meg  - egyetek szart és szarjatok sünt...

Kemény öt percig küzdöttem, hogy ne röptessem meg a sajtrolókat az udvarra - mert ott még össze se kell takarítani, bent a házban már nem dobálózok egy ideje, nem éri meg a munkát...

... de vettem egy új tokot a telefonomra és mikor rátettem félig benyomta a mute gombot és nem csörgött, aztán meg még újra is kellett indítanom, mer úgy elcsesződött. A messengeren is hívott az ember, az meg az ipadon is csörög, de az meg miatta van lenémítva, mert ő tévézik ipadozik, de én mindig fülhallgatót használok, hogy ne zavarjam.  Há mindegy ő veszekedett velem, én nem veszekedtem csak véres bosszút akartam állni, de legalább túl voltunk rajta harmincadikán így a szilveszter este békében telt. 

Szerintem utána ő is érezte, hogy túltolta, mert feltette a sajtrolót a fészbukkra.

Délután itt voltak a gyerekek, aztán ketten maradtunk, online jegyet vettünk a dumaszinházba és azt néztük. Nem gondoltam, hogy ébren tudok maradni a tüzijátékra, de valahogy kibírtam. Most még van három napom a szabimból, (vagyishát egy plusz a hétvége). Megpróbálok nem gondolni a melóra (mer az ellep). A vasárnapot amúgy is be kell áldoznom, mert ha most nem szedem le a karácsonyi dekorációt akkor egész évben karácsony lesz.

Ma éjjel azt álmondtam, hogy babakocsit loptam. Lehet, hogy a virusmizéria után megérné felkeresnem valami pszichomókust, hogy  leásson az agyam mélyére és kigazoljon kicsit...

Gondoljatok arra, hogy NEM 2020 volt a történelem legrosszabb éve, és még csak az első százban sincsen benne szerintem.

Csőváz

Róza

JA  és olvassátok a lányomat, már a magyar National Geographic tól is megkeresték meg orvosi szaklapoktól meg ilyenek, tök büszke vagyok rá én is.

Itt a link:

Gondolatok egy biológustól

Kismukkcipő és piros dácsia - csapongásos karácsonyi kacsacomb-töltelék poszt

 Gondoltam összedobok itt egy szombat reggeli frissropogóst aztán megyek a dolgomra, mer abból mindig van elég.

A szőnyeg kész (a térdeim is), a lépcsőre már nem futotta a tartalékaimból, de az ember aszonta majd ő megcsinálja - ez két hete volt - de asszem ma nekilátok. A feldiszítés is kész, a kaja és sütiterv is. 

Megvolt a melóban a titkos télapós hülyeség amit minden évben túl kell élnem valahogy (nem szeretem az ilyen izéket). 

Ma este jelenésem van a munkatársamnál, kicsit próbálkoztam jelezni, hogy hát majd meglátom meg izé... de MINDIG rámerőszakolnak valami pár órás kötelező vizitet. NEM akarok partifalatkát, sütit és alkoholt mer felrúgtam a jókis bejáratott diétámat akkor egy hétre - bár mondjuk én alkoholból még most is elképedek, hogy mennyit le tudok bontani nő létemre. Két hete voltam a Jo - val “iszogatni” konkrétan két liter Rose-t és fejenként kettő pinkgint megittunk három óra alatt. Rám az alkohol csak úgy hat, hogy rámászok az emberre mikor hazajövök, ha előtte nem alszom el, de aktus közben simán fel tudnám mondani hogyan számolunk függvény határértéket, vagy elszavalni a Nyári este a temetőben c. verset és nem dülöngélek menés közben vagy ilyesmi.

Tessék itten ülök szépen és iszogatok a Belgrave Sands hotel előkelő étterembárjában.

Viszont ha ma esetlegesen megjönnek postán a gyöngyeim, amit az új projektemhez rendeltem, akkor én inkább itthon maradnék játszani... hát majd meglátom.

Az új főnök amúgy szerintem muris fazon. Vicces kis kopasz, filigrán emberke, van neki bajusza - de azt ritkán látni a maszk miatt - szerintem jó a humora, de az majd csak később fog jobban kifejeződni, most inkább halálra stresszeli magát egyelőre. Elhatároztam, hogy nem viszonyítok folyton mindenkit magamhoz, legyen elég annyi, hogy van sütnivalója. 

Ilyen kismukkcipőben járkál amit én nem hiszem hogy láttam valakin a nyolcvanas évek óta. 

Asszem Irén nagynéném férjének, a vájárkarrier után kimosakodott és ropogósra vasalt Jóskának volt még ilyen és mindig megtörölte a garázs elé letett lábtörlőben mielőtt beszállt a csillógó-villogó piros dácsiába amire hat évet vártak. Ez a kép hogy miért maradt meg az akkor nyolcéves agyamban azt nem tudom, de talán azért, mert annak idején az összes felnőttet belesoroltam a hülye szabályrendszeres kategóriába, amit szerintem a Jóska miatt hoztam létre - pl. mert fagyi evés közben nem mehettem a kocsija közelébe.

Elvileg hamarosan egy proper manager-t is kapunk a nyakunkba (mert ugye ő tulajdonosként van bejegyezve, nem manager-ként), de még nem tudjuk mikor és ki lesz az.

... én tartom magam az úttörők pontjaihoz (az még eddig bevált) és ott segítek ahol tudok, de sajnos tényleg azt látom, hogy durván hajlik a meló alatt. 

Egy kicsikét egyedül maradtam most magammal és nem csak azért mert a Kriszti elment.

A Neisha nincsen ott minden nap csak csütörtöktől vasárnapig, és sok dolog van amit nem tudok megosztani senkivel-bárkivel-mindenkivel, mert üzleti, szakmai vagy emberi etikai probléma lenne bárkivel beszélni bizonyos dolgokról. 

Itthon apónak néha panaszkodhatok, meg anyámra szoktam még időnként rázúdítani a fáradságomat, aztán megyek tovább és kirelaxálom magamból.

Néha amikor érzem a nyanyák összes fájását, annyira meg tudom érteni miért üldögélnek szépen sorban a termálvízben elégedettséggel az arcukon. Néha elkap egy ilyen örvény ami húzza lefelé a hangulatomat, hogy egy ilyen hajlott hátú, töpörödött, süket és vak anyóka leszek nemsokára. Néha jobb az, amikor nem tudod mi vár rád. 

Fájdalommal élni nem vidámság tényleg. Hozzá lehet szokni, és szerintem emelkedik a fájdalomtűrés évről évre, mondjuk azt nem tudom meddig. Gyogyót nem szedek be egyelőre még tolerálom. Télen rosszabb mint nyáron. A szemeimet szúrják továbbra is minden hónapban, még kitart. 

Ebben a hónapban megajándékoztam magamat egy szép fekete kabáttal, két ruhával. Most kicsit spórolok, mert szerintem túltoltuk a karácsonyt mindannyian kicsit... valószínű, hogy mindenki kicsit túlkompenzált ajándékkal, mert mindenkinek elege volt már ebből az évből. Le is csesztem a gyerekeimet, hogy minek költenek ennyit ajándékra (már most se fér a fa alá a sok becsomagolt szépség) de ők is azt mondták, azért mert megérdemeljük.

Amúgy is kell sprórolni, mert a januári leárazások után jön a tavaszi kollekció és tudom, hogy ruhaőrült vagyok, de nem pocsékolok, olyan ruhatáram van amit használok is, amit nem azt eladom vagy megy a munkahelyemre. Nem sajnos pedig cserélnem kellett és remélem még így marad folyamatosan, mert mostanra már a fele ruhatáram az ebayre ment mert mind nagy volt rám, az árát pedig befektetem újabbakba. 

A szállodás iszogatás alkalmát - hamár úgyis kikentem magam -  pedig megragadtam, hogy kipróbáljam a portré szelfi lehetőséget a telomon amit a férjemtől örököltem és a háromszáz bepózolós fotóból lett négy csudajó kép az új szőrös hógolyó pulcsimban. Sajnos így kell elfogadnotok, ahogy öregedek egyre szebb vagyok.

Tessék most ez egy ilyen semmiről se szóló töltelék poszt lett, de mert mindig baxtatva vagyok, hogy nem írok most akkor ezt kapjátok. Komoly témákat most ne várjon tőlem senki. Elég komoly volt ez az év nélkülem is, a saját drámáim nélkül is. Nekem mostanra már olyan labilis a lelkiállapotom, hogy konkrétan egy jószó is megbőget. Viszont cserébe nyugodt vagyok mégis és derűs és csendes, de ez a saját választásom inkább.

Csummantás mindegykinek és boldog bejglit, kellemes zserbót és sok sok mézeskrémest. Vegyetek fel szőröspulóvert és ölelést, (nálunk amúgy konfitált kacsacomb lesz és lilakáposzta meg krumpli és sok süti...majd hozok képet hogy csorogjatok) és nézzetek a jövőbe vakcináltan és (nemcovid)pozitívan.

Tessék a végére - itt vagyok színésznő én.

Szössz

 ... avagy a politika ráhatása...

Reggeli simogatós ébredés: 

- ... hmmmmm... szeretem mikor így buzerálsz...

- ... és még mindjár lemászok az ereszcsatornán is...