2014. április 26., szombat

Szaros történet

Egy hónapja tombol a tavasz. A melóban egy hete tombol valami kis nyavalyás, aki valószínűleg egy, a kórházból visszatért néni belsejében jutott át a szigorú ellenőrzési pontokon.
A mamó után én voltam az első áldozata, de mire észbekaptunk, addigra nem mondom meg mik folytak ki az ajtók alatt. Munka ezzel háromszorannyi, a személyzet fele meg otthon ül a klotyón.
Kisegítő munkaerőt ilyen esetekben nem lehet hívni.

Szinte szkafanderben dolgoztunk egész héten, amiben az ember úgy érzi fél óra alatt zsírjára sül a szalonnája. Szégyen ide, szégyen oda, a napom fénypontja a 10 perces szünetekben beszívott napfény mellett az a szál bagó volt. Valami olyanon nevettünk, hogy úgy néztünk ki, mint a szellemirtók nem tudom melyik részében, amikor egyszer csak nagyon sok munkájuk lett. Ülnek ott rohadt fáradtan a kisértetnyálkás, koszos egyenruhájukban a szájukból lógó cigivel. Ha erre valaki emlékszik, akkor kb. megvan a kép. Délutánonként mikor végre beszálltam az autóba és leültem a seggemre csak egy kicsavart, ezeréves felmosórongy voltam, minden nap azt gondoltam, ok ennél már csak jobb jöhet.

Összesnővéri pályafutásom alatt sem láttam viszont olyat, amit tegnap reggel a tizenkettesben.
Nem részletezném túlságosan, de azt hiszem halványan érzékeltetni tudom a dolgot azzal, hogy hisztis röhögésbe fulladt, mikor a Laura és én a fekáliában úszó fotelt próbáltuk becsomagolni, betuszakolni a liftbe és az udvarra szállítmányozni. 
Dave a karbantartó 10 méterről, tűzoltókészülékkel oltotta a problémát, közben csipesz volt az orrán. Esküszöm az ilyenekről fotóriport kéne, mert én se hinném. Azt is elmentettem, hogy ha mégegyszer megkérdezi a Laura tőlem, megyek e az emeletre ébreszteni, azt válaszolom: nem.

Köszönöm Istenem, hogy egész hétvégén szabadnapos vagyok, szerintem tetőzik a dolog, úgyhogy én elvágom magam a mobilhálózatról és elbarikádozom az ajtót. 


Köszönöm Istenem, hogy esik az eső, mert a gazolást újabb néhány napra megúsztam.
Köszönöm, hogy volt annyi erőm még tegnap, hogy két napra megfőztem.

Köszönöm, hogy mosolyogva tudom fogadni amikor az élet néha szart borít a nyakamba.

3 megjegyzés:

Timi írta...

Pf sajnálom, jó kis trágya szezon. Remélem gyorsan lecseng a dolog és meggyógyulsz te is, a munkatársaid is és a mamák is. Minden nap jövök nézni, van e új bejegyzés. Most figyeltem fel rá, hogy ezt vasárnap írtad, de én még tegnap nem láttam. Meghülyültem, vagy más lehet az oka?
Mondjuk tegnap nehéz napom volt, mama a gyerekeim kinőtt ruhái közül kiválasztott magának egy nyári nadrágot, mondván ez neki pont jó lesz. Sehogyan sem tudtam meggyőzni, hogy az egy 30 kilós lánykára való, ő meg majdnem nyolcvan és nem tudja felvenni. Szorongatta a hónaalatt és elrakta. Gondolom ha beleszorul és le kell vágjam róla, csak elhiszi majd :D Szóval simán elképzelhető hogy rozzant vagyok, de tényleg nem láttam.

Mami írta...

Elrontottam az időpontot, de javítottam. Az van, hogy múlt vasárnap elkezdtem írni, de közbejött ez a szaladgálós betegség és nem fejeztem be. A régi időponttal tette ma közzé.

Timi írta...

Ühüm, már értem! :)

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...