2014. július 14., hétfő

Messze nem akarom én megmondani a tutit senkinek. Akartam még bohó lánykoromban, de a Mount Everest magasságáig csapongó igazságérzetem egy középmagas röghegységgé kopott az idővel.
Tiszteletben tartom a hülyéket és a döntéseiket általában.

Ma viszont jól felhúztam magam az egyik kollégám - nevezzük Kate-nek - miatt.
Ő egy nagyon jó és szorgalmas munkaerő, kicsit talán túl merev, de a legnagyobb problémám mindig az volt vele, hogy bár a saját szemszögéből dolgozik mégis a maga ellensége. Plusz probléma, hogy mártír alkat és nem hiszem, hogy teljesen tudatosan, de imádja a problémákat felnagyítani és ezzel még inkább indokot szerezni a panaszkodásra. Ott is következetes marad, ahol totális kudarcra van ítélve és akkor is foggal körömmel ragaszkodik a tervhez, ha azzal ő is rosszul jár. Sebaj, aztán megint tud jajgatni rajta.

Lizzy (természetesen mindenkinek más nevet adok itt) problémás gondozottunk. 
Nemegyszer nálam is rálépett már a hisztigombra, de ezt sosem érzékeltettem vele. Amikor "beindul" - egyre gyakrabban esik meg - rátenyerel a hívócsengőre és f.szságokkal traktálja a jónépet.

Ma a két bojlerünk közül az egyik bekrepált. Némelyik szobában volt melegvíz, máshol meg nem. A főnök kihívta a szerelőket, mi pedig abszolváltuk a problémát addig is, hogy a melegvízzel rendelkező szobákból vittük a vizet a többibe. Az alsó szinten csak a Joan és a Lizzy szobájából tudtuk megoldani.
Joan rongymacskával megbeszéltem, hogy ma egy másik szobában kezdek, fél óra múlva jövök, de addig is a vizet hordjuk ide-oda, szóval bocsi a zavarásért. Így is vagy négyszer csengetett, ilyen-olyan indokkal. Kissé fárasztó volt már, de valahogy ráéreztem, nem az a baja, amiket kitalált.
Kérdeztem is tőle...Joanie, most őszintén, mi a túró van? Kiderült, hogy beképzelte magának, hogy neki nem fog melegvíz jutni, mert mindenki odajár és elhordja. Jót mosolyogtam magamban, de megnyugtattam, hogy a bojler hatalmas és a kazánok folyamatosan biztosítják az utánpótlást, ez csak átmeneti probléma ne aggódjon.
Lizzy is hatszázszor csengetett ugyanezen okból. Két alkalommal én is hátramentem, pedig nem az én körzetem volt. Mondja nekem, hogy csak értesíteni szeretne, hogy ide járnak melegvízért a többiek és hogy tudom e, mikor jönnek a szerelők?
Lizzy minden apróbb dolgot megragad amiről beszélni lehet, vannak állandó témái is: gyógyszerek, gyógyszerelés időpontja, fizioterapeuta-pap-fogorvos triumvirátus érkezése, klotyóra járás minden órában. Az elmúlt hónapban diagnosztizáltak demenciát is nála, ez sok dolgot megmagyarázott.

Néhány kollega, köztük Kate egyszerűen nem képes megérteni, hogy nem fog tudni szignifikáns változást elérni pl. Lizzynél. Semmilyen következetességgel, semmiféle leckéztetéssel.
Ők nem gyerekek, csak néha olyanok. A gyerekek rugalmasak, fejlődésre, tanulásra képesek, mentálisan előre mutatnak, pozitív előjelű változónak kell őket tekinteni.
Időskorában az ember rugalmatlan lesz, változásra, változtatásra képtelen, kissé merev. Bogarak, szokások rabjai és ha emellé még betegségek pláne meg demencia társul, akkor mindeképp muszáj, hogy a külvilág alkalmazkodjon, főként ha ezért fizetik.

Ma több okból is eltörött a léc nálam, pedig ez nem jellemző. Először is mert Joanie a megszokott napirendjét szerette volna tartani, erre Kate azt mondta neki, hogy most ezt meg azt nem lehet, mert a training miatt nem érünk rá. Mi meg bementünk egy másik kollégámmal és megcsináltuk amit kért.
Egyrészt, mert mit ugat bele, hogy a saját szekciómban mire van időm és mire nem? Másodszor mert ha nem csináljuk azokat a dolgokat meg amikre szükség van, csak felizgatjuk és összekeveredik a napja, aztán folyton a csengőn fog lógni, tehát magunkkal cseszünk ki.
Harmadrészt és ez a legfontosabb, mert szeretem az öreglyányt és azt szeretem ha minden úgy van, ahogy ő akarja. 

Emiatt még szót se szóltam volna, tojok az egészre.
A training vége viszont átcsapott kollektív elégedetlenkedésbe melyet Kate és udvarhölgyei generáltak.
A téma Lizzy "kibírhatatlan" csengetései voltak, meg, hogy szándékosan csinálja. Szóbajött Joan is, meg, hogy nem tartják jó ötletnek, hogy egyesek (ezt magamra vettem) minden kívánságát teljesítik, mert túlságosan hozzászokik.
Na erre ment fel bennem a pumpa, de a férjem által hidegvérnek titulált higgadt hangnemben feltettem néhány kérdést, majd monologizáltam, kínosan ügyelve arra, hogy minél helyesebb angolsággal beszéljek, mert még mindig ettől érzem kevesebbnek magam időnként.

Csomó eldöntendő mondat. Mindenkinek.
Tegye fel a kezét, akinek volt/van jó párkapcsolata, házassága.
Tegye fel a kezét akinek a férje/felesége/társa a legjobb barátja.
Tegye fel a kezét, akinek van olyan ember/emberek az életében, akivel ha tévéznek együtt és egy szót se szólnak, akkor is tudják mit gondol a másik a filmről.
Tegye fel a kezét, aki ha akar elmegy nyaralni, kocsmázni, vagy csak elverni egy csomó pénzt egy kaszinóban.
Tegye fel a kezét, akinek vannak barátai.

Lizzy már nem tehetné fel a kezét.
Lizzy és a férje 67 évig voltak házasok. Nagyon jó ember volt, legalábbis ő így emlegeti. Mikor megtudták nem születhet gyerekük, örökbefogadni pedig nem akartak, kettecskén éldegéltek. Lizzy gyógyszerész volt. Néha nyaraltak a barátokkal, de jól megvoltak ketten is, Lizzy mindig úgy említi a férjét "he was my best mate" . Amikor megöregedtek, eladták a házukat és bevonultak egy idősotthonba. Néhány boldog év még itt is jutott.
Amikor a férj meghalt és az asszony kissé már több ellátást igényelt, akkor került hozzánk.
A barátok, ismerősök nagyrésze eltűnt. Meghaltak, betegek, öregek. A legjobb "haverja" elment, ő pedig elveszítette a mobilitását, hirtelen másokra van szorulva, még akkor is, ha csak a mosdóba akar kikocogni a járókerettel. Az idősotthonban  is még sok ember vette körül, esténként kártyapartik, beszélgetések mittudomén. Mindig értelmes, művelt nő volt, most meg még azt is kis piros naplóba kell írnia, mikor jön a pap legközelebb.
Mi kettőkor hazamegyünk. Fél óráig puffogunk az ordenárészar napunkon, aztán beülünk a Kents pubba, vagy elmegyünk cream tea-t enni, esetleg grillezünk az udvarban.
Gondoljatok bele. Lizzy ezt elveszítette. Mindent és majdnem mindenkit. Nincsen rendelkezési joga sem önmaga sem pedig a napirendje felett. Azt eszi amit viszünk neki, akkor lát embert, vagy történik valami ha mi bemegyünk hozzá, meg ha elmegy az egyik bojler.
A probléma ami miatt csenget, az igazából az, hogy mérhetetlenül egyedül van. 

Nem akartam hatásvadász lenni, de nagyon drámaira sikerültem.
Rajtam kívül még hárman pityeregtek, néhányan a cipőjük orrát nézték, a végére jól felhúztam magam és a higgadt hangnem sem ment tovább.

A főnök meg utána odajött hozzám és megköszönte, pedig semmit se csináltam.
Csak elszállt az agyam...
...meg szereztem pár ellenséget.







20 megjegyzés:

Christine írta...

Amúgy nem vagyok egy összeborulós fajta, de ezért járna neked egy nagy ölelés!

Mami írta...

Jah...meg is veregettem a saját vállamat...nem ááám...;)
De azért baromi elégedett voltam, hogy első felindulásomban végre megmondtam a magamét.

Névtelen írta...

Azért ez az idősgondozás brutálisan nehéz meló, minden tiszteletem.

Tableno

Mami írta...

Az. Bizony nagyon nehéz. Ehhez képest meg abszolút nincsen elismerve, és ez az ami rettenetes. Pont az időseknek kéne életük utolsó éveiben a legtöbb odafigyelés, törődés.
Sok erre alkalmatlan ember van ilyen helyen, éppen a munka presztizse miatt. Tisztelet a kivételnek, akikből bőven akad azért.

Névtelen írta...

Van egy jóslatom: ha úgy döntesz, hogy ebben a szakmában maradsz, 5-6 éven belül te leszel az intézet vezetője. Ezt halálkomolyan mondom.

Tableno

Névtelen írta...

Szia! Nem tudom, milyen emberek az 'udvarhölgyek', de könnyen lehet, hogy hatalmas respektet szereztél náluk, noha talán ezt soha nem fogják neked szemtől-szembe megmondani.
Zöldeketbeszélek

Névtelen írta...

Egy kicsit homályos lett az optikám!

Törölgetés után a kérdés: ennyi empátiával, miért is akarsz Te mást csinálni?

Mami írta...

Tableno: huhh. Nem tudom akarnék e az lenni. Sosem volt bennem semmiféle vezetői ambíció.
Amúgy sem valószínű. Ez magánotthon, a főnök adott: a tulajdonos. Néhány év múlva, ha kihal (84 éves), vagy már nem tud dolgozni, minket bezárnak, szélnek eresztenek valószínűleg.

Zöldeketbeszélek: nem tudom...talán megértettek valamit. Ha csak két napra is...

Névtelen:
Sajnos én is csak gyarló ember vagyok. Egyértelműen főleg a pénz miatt. Másodrészben épp a munka nehézsége miatt, főleg lelki nehézsége miatt. Nincsen túl sok kihívás benne szakmailag.
De tudod mit mondok? Ha csak 2 fonttal többet kapnék óránként, (6.25/óra a bérem) egész életemben a nyanyákat istápolnám. Mert amúgy meg tényleg szeretem ezt csinálni. Ezért nem mentem eddig el, és nem tudom meddig ragadok ide. Mindig jön egy újabb Pete, Gracie, Joany, Iris.

Névtelen írta...

Szerintem érdemes lenne végiggondolni a lehetőséget, hogy vezetővé képezd magad. Egyrészt láthatólag megvan hozzá a képességed, másrészt mindjárt nagyobb lenne a fizetésed. Szerintem még élveznéd is. Ezenfelül a vezetői tapasztalat más területen is felhasználható, mindegy hogy hol szerezted. Az meg egy rossz magyar beidegződés, hogy "nincsenek vezetői ambícióim", ennek a kijelentésnek nyugaton semmi értelme nincs. Ha valamiben jó vagyok és tudok bánni az emberekkel, akkor a vezetés nekem való dolog, ennyi. A vezető nem úr, hanem egy speciális feladatokat ellátó munkatárs. Szerintem előbb vagy utóbb, ha jó vagy valamiben, természetesen fel fog merülni, hogy te tanítsd be az újakat, vagy akár "team leader" legyél, vagy ilyesmi.

Üdv,

tableno

Mami írta...

Igenis értettem ;)
Így, hogy felvázoltad, nem hangzik annyira idegennek a dolog. Utánajárok a lehetőségeknek.

(Fura helyekről jön az útmutatás...)

Névtelen írta...

Fura hely?! Én kérlek egy MBA-t végzett mánáger vagyok, pont hogy értek az ilyesmihez... :)

tableno

Mami írta...

:D ;)

mrs gyrmur írta...

Lehet, h rosszul emlékszem, de mintha tablenot olvastam volna a határátkelőn, és emlékezetem szerint van némi köze az orvosláshoz. Ha nem, akkor bocsánat a feltételezésért, de így emlékszem.

Névtelen írta...

Összekeversz tanatoval, mint oly sokan... :)

Tableno

Aggie írta...

Ezt az írásodat nagyon sokszor elolvastam az elmúlt két napban. Főleg azt a részt, hogy tegye fel a kezét...
Nagyon sok, jelenleg párkapcsolatban, fitten élő embernek is el lehetne ugyanezt mondani.
És rádöbbenteni őket arra, hogy ami most van, azt meg kell becsülni, mert lehet idő, amikor nagyon-nagyon hiányozna.

Köszönöm.

Mami írta...

Szivesen. Nem gondoltam, hogy ez a poszt igy megmozgat embereket. Én köszönöm. Mindig jól esik, ha kapok visszajelzést.
A véleményem ugyanaz. A gyerekeimnek is mindig ezt mondogatom.

Hungarian Horntail írta...

hát ezt én is megpityeregtem... és köszönöm, hogy megosztottad ezt a leckét. Sokunkra ráfér, nem csak a kollégáidra. Sokáig magamban fogom hordozni, remélem akár örökre is.

Mami írta...

Köszönöm és szivesen.
Nem is leckének gondoltam én, csak amolyan véleménynek. Rosszul veszem, ha bántjuk egymást mi emberek. Pláne meg ha az erőviszonyok nem egyeznek.

Névtelen írta...

Aztaaa!
Emberségből csillagos ötös.
Köszönöm, hogy megosztottad velünk.

Mami írta...

Jé. Ez az elsô, hogy régebbi posztra jön új megjegyzés. Amúgy köszi.

Tanácsok magamnak

Írhattam volna azt is, hogy tanácsok a lányaimnak, de a gyerekek úgyse fogadják meg a szülők szavait, szóval inkább így a tizenkilenc éves ö...