2016. július 25., hétfő

Nyári ropogós

Pár hete megérkezett az "igazi" nyár, melegszaggal, párával, tengeri szellővel.

Tervezgetem, merre tovább az életemmel a munkámmal, nem csak mert lépnem kell mert megőrülök, hanem mert a munkahelyem sem tart már soká (szerintem).
Volt egy klassz lehetőség, véletlenül találtam és az utolsó pillanatban jelentkeztem, de unsuccessful választ kaptam. Kicsit szomorított csak el, valószínűleg összeszarom magam ha sikerült volna - jajmileszmost értelemben. Keresgélek azért tovább, de mivel rohadtul finnyásnak kell mostmár lennem nem biztos, hogy minden héten szembejön egy olyan, amire azt mondanám, nah ez való nekem.

Gyerekből még kettő van velünk. Nóri elköltözött júniusban, Olívia és Tamara még itthon. A Taminak épp az első önéletrajzát rakjuk ma össze, hogy tudjon valami félállásra jelentkezni a suli mellett. A tervei a jövőre nézve kicsit képlékenyek. Az esze megvan, eddig magasan hozta a szinvonalat, de nem nagyon kellett energiát ráforditania. Ez később gond lehet. Kevésbé művészlélek, bár énekel ő is, inkább gyakorlatias fajta, matekos és logikai aggyal tőlem, pörgős, "kissé" hiperaktív személyiséggel a férjemtől.
Egyelőre biznisz és a másodévtől pénzügy. Azt mondta level3 diploma-ig meg akarja csinálni. Utána ha érzi magában az erőt megy egyetemre, ha nem akkor egy bank-ügyintézői ösztöndíjas helyet keres. Tervei vannak, csak legyen kitartása... mellesleg remélem, hogy ez a komoly szak kicsit levakar a szemöldökéből meg a szemkontúrjából, ami amúgy fogalmam nincsen hogyan van genetikailag kódolva, de ugyanilyen fekete meg sötétbarna rúzzsal szaladgáltam ennyi idősen pedig még képet se látott rólam...amúgy gyönyörű a pofija, a haja viszont tegnaptól lila és mostanság inkább Marilyn Mansonra hasonlít nem rám.

Az otthoni kiscsalád nagy változások elé néz, csak szorítok és aggódok. Próbálnak erre-arra, kifelé-befelé meglátjuk melyik jön be. Van egy-két bíztató előjel, talán valami elkerekedik belőle. Talán. 
Csak ez ugye megint költözéssel jár. Komolyan mást se csinál a lányom, csak állandóan költözik. Bakker el is hiszem, hogy már elég.

A férj valamelyik nap az elmentett fájljaimat kereste, mert elfelejtette, hova tette és talált régi fotókat meg videókat (amit tavaly nem találtunk). Nézegette, nézegette és rezignált hangon közölte, hogy ő úgy érzi elveszítette azokat a kicsi, édes gyerekeket, hogy hol vannak, meg, hogy olyan mintha eltűntek volna...
Kicsit megsajnáltam, de nem tudtam megvigasztalni. Ezek ugyanazok a gyerekek, csak felnőttek.

A hülye fejemmel egy hónappal elnéztem a szabimat és július helyett augusztusra írtam ki (szerencsére, mert a férjnek csak augusztusra adták meg). Előbb én kezdek, aztán a férj becsatlakozik, egy hét együtt, majd én vissza a férj még marad. Idén nem ment másképp. Talán ősszel még ki tudunk venni egy hetet együtt. A jóidőt megrendeltem, idén nyáron még csak párszor voltunk a parton, már többen szóltak is, hogy hol vannak Rózáék.

A házat belaktuk, az új dolgokon is már akad kutyaszőr, a gyerekek szobáiban olyan a rendetlenség mint ha tíz éve laknánk itt. A kutya meg se volt illetődve - minden héten telebombázza a háromszorötös udvart és még mindig le akarja ugatni a madarat a fáról, a sirályokat a háztetőről és a szomszédot a kerítésről. 
Amit viszont a postával művel az elképesztő. Levélbedobó van az ajtón, a kutya már időre az ajtó közelében vár és mikor a borítékok csücske már bent van elkapja és berántja az egészet, majd megrázza a fejét úgy, hogy a levelek össze-vissza röpülnek az előszobában. Komolyan bazzeg legalább hozná ide. Mindeközben ribbilliót csap, hogy zeng a háztömb - tehát alvás maximum a postás érkezéséig lehetséges.
Mondtam a férjnek, reggelente inkább húzzon gatyát (magára, nem a kutyára) mert egyszer megérjük bakker, hogy a postás is jön befele majd a lukon a levelekkel együtt. 
Hülye pitbull de komolyan.
Csupaérzés, csupaméreg, csupaszív és sose tudok haragudni rá, mert minden nap három órakor az emeleti szoba ablakában áll és vár engem. Mire az ajtót nyitom már ugrik is két méterre és végigszántja a nyakamat a kömerivel. Édespofa.

Na szóval most ennyivan. Nyári szünetet tartottam én is. Kissé lent voltam egy ideig, panaszkodni meg nem járok ide (nem is akarok, úgy élünk, ahogy szeretnénk, csak most a kölkök kezdik hatodszor újra, és tudom milyen érzés, kicsi égi segítség jól jönne, szóval ha van közvetlen vonala valakinek lécci....)

Elküldtem a szokásos sms-t a reggelibe hátha nyerek, feladtuk a lottót, vettem magamnak egy Converse dorkót (már kb 15 éve szeretnék szóval tök türelmes voltam), egy nyári ruhát. Bideltem egy olyan kicsi táskára, hogy épphogy a telefonom bele fog férni, de elsőre szerelem volt és három fontért igazán megérte. 
Várom a szabimat, mert charity shopping túrát szeretnék, piacozást meg mert a kreatív energiámat muszáj hasznosítanom és vannak projektek a fejemben fotózásilag, horgolásilag, lakberendezésileg. 





Nincsenek megjegyzések:

Na

Elhatároztam tegnap este, hogy ma reggel a bloggal kezdek. Nem mentegetőzöm, de megerősödött bennem az egyik tulajdonságom irritáló mivolta,...