Tudom... tudom...

Tegnap megint elmaradt az írás.. gondoltam most gyorsan elkezdem amíg a heti bevásálásom kiszállítása ideér... mer utána megin má főzni állok neki, meg mosást betenni meg tököm...
Nagyon sok mindenféle történt az elmúlt hónapban, és azt hiszem ez a június volt nagyon régóta az első hónap amikor nem volt alkalmam írni.
Először is látogatóink voltak otthonról és olyan jó esős időnk volt, hogy eszméletlen. Nem is emlékszem ilyenre amióta itt vagyunk, hogy ennyit esett volna júniusban (cserébe most két hete nyár van és napsütés, jókedv és vidámság...)

Szóval a látogatók. Eljött kedvenc óvónénik és férje és ha jól gondolom így esősen is nagyon jól érezték magukat, bár nagyon sok dolog amit szerettünk volna nekik megmutatni vagy az eső vagy az idő rövidsége miatt nem fért el azokban a napokban, de megígértettem velük, hogy nem várnak újabb hét évet a következő látogatással. (Bár ezt sose lehet tudni ha róluk van szó...)
Aztán elmentek, nekünk meg letelt még a maradék szabink is és mentünk vissza a nyúzóba.

Engem ott is meglepetések vártak. Már benne volt a levegőben pár hónapja, hogy munkát váltok, és hogy lesz nekem egy külön státusz, hogy koncentrálhassak a fontosabb dolgokra, de mindez csak ígérgetésnek tűnt és nem volt látszatja, hogy bármi is történne. Se felkérés, se kinevezés, se munkaköri leírás.
 Anélkül, hogy részletezném egy napon nálam nagyon betelt a pohár. Sok dolog hozzájárult ehhez, amit nem írnék le részletesen, mert felesleges itt az áldozatot játszanom, de elég az hozzá, hogy két és fél ember munkáját végeztem az utóbbi évben és erre az a nap nagyon rátett. Szóval leültem a számítógép elé és elkezdtem írni a felmondásomat - hozzá kell tennem: sírva. Azt éreztem, hogy valamit lépnem kell, hogy rákényszerítsem magam a változásra, és ha megadok egy határidőt, mondjuk két hónapot a távozásra, akkor helyettem felvesznek valakit nekem meg van időm és "kedvem" másik melót találni.
Úgy éreztem magam, mint a titkárnő az Egészséges erotikában akit senki nem akar megdugni bárhogyan igyekszik... hogy ezt megin velem és nekem és... és ... és.
Kedvenc nővérünk Neisha meg úgy felháborodott, hogy ment a főnökhöz és őt baszta le. A régen igérgetett státusz pedig hirtelen megteremtődött a részemre és a következő hétfőtől már az ápolási terv kordinátoraként és az NHS digital mentoraként találtam magamat. Fizetésemeléssel.
Ha ezt tudom előbb kiverem a hisztit, de sajnos túl türelmes a természetem. Namindegy mosmá...

Két hete már ezzel az új munkakörrel birkózom, workshopokra kell majd mennem, jelentkeztem Level2 diplomára "Az ápolási terv és betegkoordináció tudománya" címmel, majd ezt elvégezve megcsinálom a Team Leader és a Manager kurzust is - a jövőre való tekintettel mert elegem van abból, hogy nálam hülyébb emberek dirigálnak nekem.
 Önerőből és önagyból  két hét alatt megzabáltam a CareDoc system kezelését és már két teljes ápolási tervet feltettem a felhőbe, valamit újabb kettővel félig kész vagyok.  Gyönyörű mondatokat fogalmaztam és rettentően büszke vagyok magamra amúgy (anélkül, hogy nagyképűnek tűnjek - ez nagy dolog). Közben két másik projektben - az ágynyilvántartásban és az online betegfelmérésben is megtettem a szükséges előkészületeket, beregisztráltam az IP címet, elindítottam a konzultációt e-mail-ben és lefixáltuk a tréningeket - mehogy ez vóna az én dógom IS.
Aztán megint kiakadtam, mert az első workshopra - ami egy online felületbe való becsatlakozás lenne, egyelőre csak az ismertetés zajlott tegnapelőtt  - a fönök felkérte az egyik délutános nővért, hogy menjen vele AKI a workshop napjának regglén lemondta és a főnöknek egyedül kellett mennie. Attól kerültem idegállapotba,  hogy ez az ágy managemet website dolog, amit az NHS koordinál és ahol a mi ágyainkat reklámoznák (mert ugye mi magáncég vagyunk és amúgy ez egy fizetős szolgáltatás), hasznunkra válna, és nem mellesleg az én ötletem volt a hatékonyság növelésre...
... és akkor ő kijött az "irodámba" és még volt képe nekem panaszkodni amiatt, hogy egyedül kell mennie...

Két dolog miatt NEM ajánlottam fel, hogy elmegyek vele:
1. Nem én voltam az első gondolata ( pedig eddig is csak rám meg a Neishára számíthatott bármi  volt)
2. Azt akartam hogy menjen egyedül és mikor felébred az előadás végén végérvényesen rájöjjön, hogy nélkülem lófaszt se boldogul SEMMIVEL amihez billentyű meg monitor kell (mondjuk sokszor azzal se amihez nem).

Szóval a következő - már tréninges - dátum a mienk a Neishával (mondjuk a Neishával nem leszek kisegítve nagyon, de legalább nem kell egyedül mennem.)
A főnök próbálta kimosni magát azzal, hogy azért nem minket kért, mert már amúgy is elég van a vállunkon... aHHHaaa ... szerintem csak látta, hogy sértődött képet vágok (még mindig nem tanultam meg színészkedni) és próbálta menteni a helyzetet.
Ma sem értem miért képtelen kiadni a kezéből a gyeplőt és beismerni, hogy nem boldogul, és miért nem képes elkezdeni bízni végre az emberekben.

Ja... szóval ott tartottam, a két teljesen kész ápolási dokumentációból egyet kinyomtattam, csak hogy lássa, nem ördögtől való, és milyen szép rendezett, és az összes adat és életfunkció grafikonba rendezve és van testtérkép, meg a gyógyszernyilvántartás is milyen szép... és hogy van benne személyre szabott sürgősségi ablak meg minden csilli villi cucc...
Erre ma megin plafonra másztam tőle, mikor bejött a kis cetlijével, hogy van néhány dolog amit ki kéne javítani... és bazdmeg a legfontosabb az volt, hogy a pudding- ot cseréljem ki dessert-re................................... hátöcsém nézhetném onnét a dolgot, hogy semmi klinikai meg szakmai dologban nem tudod találni semmi kötekednivalót, csak a nyomorult kajában, de nekem inkább vérzett az agyam attól,  hogy még erre a tökéletesen felépített és kidolgozott, szakmailag összeszedett jó kis programra se tudja azt mondani, hogy bakker ez azért milyenjó...

NAMÁRMOST viszont én halál boldog vagyok, és letojom az egészet mert amúgy napi egyszer látom amikor bejön hozzám ilyen puddingjavításokkal,  amúgy  meg a magam ura vagyok, (mer fogalma sincsen senkinek se, hogy mit csinálok és azt hogyan) használhatom végre az agyamat és végre van a munkámban kihívás és jövőkép. A beletolt energiát így most már meg tudom élni befektetésként és kezd kialakulni valamiféle út előttem. A fizetésemelés amúgy nem sok, de azért számottevő, és innentől már nem adom lejjebb.

Leszarok mindent, főképpen a hívócsengőt és ez a legjobb benne, hazudnék ha nem vallanám be.
A főnök azt is monta, hogy sajnálja, de az előléptetéshez nem tud irodát ajánlani.
Megsúgom, hogy erre semmit se mondtam, hadd higgyen amit akar.
Nekem van a legjobb irodám. Ülök a télikertben, körben a pálmafás kertre néző ablakok, bekapcsolom a rádiót, odateszem a teámat meg a laptopot és tojok én a világra... mit nekem iroda.


NA...
Kedden meg szabadnaposak voltunk a férjjel.
Kérdezte mit akarok, hova menjünk. Nagyon pontos itinert adtam: "Leslattyogunk szépen a kikötőbe, felszállunk a hajóra elmegyünk Brixhambe. Ottan sétálunk egy jó nagyot egy két boltot útba ejtünk még a világítótornyot   pislákolórozsdáskisbástyát is esetleg, (végül addig nem mentünk el) veszel  nekem szénakalapot, aztán eszünk fish and chipset valami kis krimóban, majd pedig fagyizunk és utána elkapjuk az esti csónakot visszafele..." tehát így tettünk...

TESSÉK... de mostaztán kommenteljetek ám!