… a lecsóba

 Borzasztó szoros lesz ez, miután a karácsonyt kell elővennem a tárolóból, főzök, mosok és tervezem lefesteni a lépcsőkorlátot (befejezendő feladat két héttel ezelőttről), plusz némi DIY -t is terveztem még mára. Holnap megint festünk, már csak a Tami szobája van vissza, de az is elég holnapra pláne, hogy még egy fiókos szekrényt is össze kell rakni este.

Az évem kissé hektikus volt. Hónapról hónapra rengeteg tanulnivalóval, beszámolóval, vizsgával és esszével. Ugyan jó ötletnek tűnt, hogy lezavarom a három éves diplomát egyben nyári szünet nélkül másfél év alatt, de mondanom nem kell ez így rohadt szoros. Mindeközben munka, havi két szemklinika időpont, háztartás és egyebek…

Néha volt hisztiroham, idegállapot, néha nyugisabb időszakok, de összességében a következő évtől várom azt, hogy minden lenyugodjon körülöttem. Az első és legnagyobb projekt az új munkahely után nézés, mihelyt a kezemben a diploma. Nem tudok tovább itt dolgozni és nézni, hogyan esik szét az egész, hogyan pusztítja el ez a faszi amit a régi főnököm ötven évig épített. A mese a régi, ennek a kismukknak fogalma nincsen az emberekről és az ápolásról, egy idióta manipulatív faszkalap aki mindenkit hülyének néz.

Én bevettem az arcszűkítőt az utóbbi hónapokban, teszem a dolgom és megpróbálom rezignáltam tudomásul venni, hogy ennyi volt. Már nem stresszelek rajta, csak néha még elszomorít.

A munkatársaim hetven-nyolcvan százaléka már lelépett. A külföldről, szponzor keretben behozott dolgozóink egy része beválik, másik részéből kurvajó szalagmunkás lenne, de nem betegápolásra valók. A szponzor licensz körül is sok a sáros részlet, én nagyjából már összeraktam a képet mit művel ez az ember, de ezekről csak megérzéseim és alapos gyanum van, ami arra elég, hogy borzasztóan elégedett vagyok azzal, hogy annak idején határozottan és ellentmondást nem tűrve utasítottam vissza, hogy az egészben részt vegyek. Néha megszáll valami szégyennel fűszerezett káröröm, amikor nézem hogy emberünk hónapról hónapra szarban áll, van, hogy mellkasig, van hogy nyakig. Olyan szinten hiányán van a vezetői és menedzseri képességeknek, előrelátásnak és tudásnak, hogy néha már vicces. Szórakoztató látni, hogy MINDEN papírforma szerint zajlik annak minden következményével, ő meg áll értetlenül és fingja se róla, hogy ez mind miatta… Érdekes emberek vannak.

A gyerekeim többé kevésbé jól vannak. Az okos nagylány a végén jár a mesterszaknak, még képlékeny az útja a doktori fokozat felé, mindenképp anglia, de az irány és az időpont még nem kristályos. 

Ötunokás nagyi lettem (bazzeg durva) a múlt héten hétfőn, Nóriéknál megszületett a második kislány. Kisebb döci után tegnap mentek haza, minden oké, csak egy kisebb fertőzést kapott valahonnan és megfigyelték.

Tami és Olívia dolgozik szinte egyfolytában. Az Olíviáék által nyitott új szalon nagyon megy, rengeteg munkája van. Tök klassz helyen van és nagyon igényesen is néz ki, majd ha megyek lábápolásra vagy mittomén valamikor akkor csinálok pár képet.  Tami kb nélkülözhetetlen a gyógyszertárban, nagyon szereti a munkáját és sokat dícsérik mind a főnökei mind pedig az emberek.

Balikám dolgozik továbbra is, most éppen karrierválságot él meg, nézeget valami más rendszeres munkahelyet, a cége ugyanúgy működik ilyenkor karácsony előtt sok melója van abban is, de a rendszeres mellékállását le akarja cserélni, úgy néz ki hogy a következő év mindkettőnkre változást hoz.

Voltunk a nyáron otthon is, egy rövid időre, asszem doki és szemszuri ide vagy oda én má nem szeretnék többet autóval menni. Nagyon szenvedtem, főleg hazafelé. Amikor itt Exeternél baleset miatt dugó volt, én azt hittem belehalok. Idegállapotba kerültem teljesen, hogy basszus húsz percre vagyunk itthonról, másfél nap autózás után… és NEM és NEM érek haza soha. Azt éreztem, hogy a lábam nincsen, a seggem a hátamon, a beleim felpuffadva, a fejem strandlabda és menten lehúzom az ablakot és kiüvöltök a rekettyésbe egy kurvaannyát.

Szerencsére a férjem keresztül kasul ismeri Devont, és lementünk egy tájvidékre és kikerültük azt az útszakaszt, mert ő is látta, hogy kb még öt perc és a következő évben terápiára fog menni a fizetése fele. Nagyon szégyelltem magam, és nem is szóltam, nem is beszéltem, nem is sírtam, csak szenvedtem de azt nagyon…  Szóval legközelebb inkább kihagyok egy injekciót és megyünk repülővel, amitől ugyanúgy parázok, de legalább csak két és fél órát. Elbaszott egy alak vagyok na. Pedig amúgy tényleg személyiségem vajpuha és nem vagyok egy idegbeteg típus alapból na…

Kicsit idegállapotban voltam attól is, hogy az új kapapéink szállítását kétszer tették hátrébb, de már végre megjön jövő péntekre… 

Minthogy a régit már három hete eladtuk, itt kempingezünk a punnnnpaágyon a nappali közepén mint koránbevándorló korunkban. Az egész ház kifestve, tapétázva, bútorok összerakva, szőnyeg lerakva, asztal, óra stb átfestve, új függönyök fenn oszt bumm… nincsen kanapé hogy üljek rajta és horgoljak. 

Lista a következő poszthoz: (avagy, hogy tanulunk még mindig a saját hibáinkból: negatív és pozitív benyomások az elmúlt évből)

- jó-e a festékspriccelő gépezet 

- viszontagságok a punnpaágyon

- a tévé, tévéállvány és az ablak-függöny összefüggései

- miért festékes a kutya orra

- a szőnyegtisztítóember

- a többi még eszembe jut

Kicsit Kadarkais, mert ezek mögött még bármi lehet, de majd én úgyis tudom mit köll írni erről.

Röviden ennyi fért. Megpróbáok jönni, sokminden lenne még, de lazsáltam eleget és neki kell állnom a listának mer sose végzek…úristenféltizenegy… 

Maradok a spektrumon, de kedves és nyugis, csaknéhahisztis Róza, aki… nem… fázik… és …. nem …éhezik… Angliábaa…