2014. május 30., péntek

July

Nem írtam még Julyról, pedig már fél éve nálunk van.
Nem is tudom, talán mert igazából nincsen sok történetem vele kapcsolatban. Néha próbáljuk felvidítani ha szomorú, vagy kitalálni mit is akar, mikor kapkodva mutogat.
July ugyanis nem tud beszélni. A stroke-ja épp a beszédközpontját érte. Kicsit a bal oldala is gyengébb, állni tud, de járni nem.
Eszméletlen szép nő még mindig így kilencven évesen is. Haja hófehér, modern rövid frizurát visel, a szemei mint Audrey Hepburnéi, sportos alkata van, bár az utóbbi időben sokat fogyott. July eredetileg francia hölgy, a szó szoros értelmében. Sugárzik belőle az elegancia.
Az értelmi képességeinek majdnem száz százalékosan birtokában van (szerintem).

Közös óráinkban azért szoktam hozzá beszélni, még ha nem is válaszol. Mindenféléket mesélek neki, kérdezgetem, ő meg bólogat. Eleinte sokat sirdogált, de még mostanság is sokszor elszomorodik. A lánya mesélte, hogy ezelőtt sokat utazott, Svájcban, Svédországban, Angliában is élnek rokonai, barátai. Biztosan nagyon nehéz megélni, hogy egyetlen nap alatt vége lett mindennek.

A mostani történet, ami miatt írok róla, szerintem nagyon aranyos.
Múlt hét óta abban a szekcióban dolgozom, ahol az ő szobája is van. Átlagban azt mondhatom, azokon a napokon nyugottabb és vidámabb, mikor ott vagyok, mert nagyon szeret engem azt hiszem. Amúgy is be szoktam hozzá nézni, ha nem ott dolgozom, mindig nagyon örül nekem.
Szóval a hetemet kezdtem nála, és jó kedvem volt, dudorásztam magamban. Tök felderült tőle. Kérdezem tőle: szereted a zenét July? Bólogat, hogy igen. Kérdeztem:  milyen zenét szeretsz? 
Erre intenzíven elkezdett az arca előtt mutogatni, meg a hasát úgy formázni a kezével, mintha terhes lenne, közben meg magas hangokat adott ki. Ahh, mondom ez Pavarotti lesz, fogalmam nincsen, hogy ugrott be ilyen gyorsan, de talán mert nekem is az egyik nagy szerelem. Nosza előkaptam a telefonomat, hiszen telis-tele van opera részletekkel, áriákkal. Csomó Pavarotti is volt közte. Bekapcsoltam a zenelejátszót. Látnotok kellett volna. Egyszerre volt boldog és meghatott. Úgy szívta magába a zenét, mintha először hallotta volna. Gondoltam is magamban, milyen tökfej vagyok, hogy nem jutott eszembe előbb megkérdezni. Megfogadtam magamnak, hogy ha nem is abban a részlegben dolgozom, egy kis zenehallgatásra mindig beugrom hozzá. Szóltam a lányának, hogy hozzanak neki egy mp3 lejátszót, hogy rátegyem neki a kedvenceit.

Azóta minden reggel operát hallgatunk.

1 megjegyzés:

Poszáta írta...

Hihetetlen nő vagy!!! Annyira, de annyira szeretem a történeteidet és olyan jó, hogy így szereted őket. July-t és a többiket is...

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...