2015. augusztus 25., kedd

Álom a tizenhatodik sorban


A melóból mindig hazahozom a magazinokat. Sosem veszek, mert drágák, de amikor kidobásra ítélik a mamák, mindig elkérem ami érdekel. Házas, kertes, varrós, divat stb. 
Szeretem szépítgetni a lakást, meg amúgy is sokszor elképzelem milyen lenne az álomotthon nekem, nekünk.

Délelőtt megnézegettem a tegnapi szerzeményeimet (ezúttal házak magazint) aztán a főzés után folytattam a horgolós projektemet.
Horgoltam tovább a tizenötödik sortól, számoltam magamban a bővítést a huszonötödik sorig amikor is anyám telefonált azzal, hogy valami tánti elhunyt a világ másik felén, mi vagyunk az egyetlen örökösök és ránk hagyódott a háza meg a nyaralója. Át is küldte a képeket, megadta az ügyvéd számát, hogy időpontot egyeztessünk.

Mikor megébredtem, csak az bosszantott, hogy még mindig a tizenhatodik sornál tartok.

(Ház?
Lesz, lesz. Nem lesz, nem lesz. Jó, nem leszek álszent, persze, hogy jó lenne...
Tudat alatt biztos vágyom rá, talán csak a biztonság érzése miatt, vagy mert így szoktam meg. A poén az, hogy ha házra gondolok, vagy szűkebb értelemben otthonra, akkor nem a pécsi lakás, vagy a falusi házunk jut eszembe, nem is egy jövőbeli idealizált, elképzelt otthon.

Apám háza jelenik meg, vagyis az az otthon ahol felnőttem.)


2 megjegyzés:

Sárkány írta...

Kell

Mami írta...

Gondolom az előzőre gondoltad.
Igen kell. Jó lenne mielőbb.
Asszem kinőttem az antiszociálizmusomat.

Tanácsok magamnak

Írhattam volna azt is, hogy tanácsok a lányaimnak, de a gyerekek úgyse fogadják meg a szülők szavait, szóval inkább így a tizenkilenc éves ö...