2014. június 7., szombat

D-nap

Néhányszor említette a Paul, hogy a Royal Navy-nél (Királyi Tengerészet) volt harminegynéhány évig. Szégyen nem szégyen, értékelni nem tudtam sokkal jobban, mint ha valaki Magyarországon említi annak idején, hogy hivatásos volt. Ööö, jó azt érzékelem, hogy azért ez itt egészen más, nem vagyok annyira hülye, na mindegy nem ez a lényeg, nem is tudom hogyan magyarázzam. Volt már nekem egy Henrym régebben, akitől egyszer rákérdeztem mik azok a forradások az oldalán meg a lábán, de arra a válaszra, hogy lövéshegek nem számítottam.

 Ennek értékelése sokösszetevős, minden szempontból. A háború, a katonaság nagyrészt "férfias játékok", más onnan, más innen nézni, filozófiai megközelítéseket is igényel stb. Részemről ilyen struccpolitikával állok hozzá, mert ha sokat gondolkoznék rajta, csak odáig jutnék, hogy az emberek nagytöbbsége elfelejti azt az egyszerű lecsupaszított tényt, hogy a katonák feladata mégiscsak emberi életek kioltása. Ez a dolguk. Ez a feladatuk. Addig, ameddig nem találunk valami más megoldást, nem lehet a ma emberét civilizáltnak nevezni. Ez az én véleményem, kicsit sarkos, kicsit savanyú és több sebből vérzik tudom, de ez van.

Tehát, Paul 100 felé jár lassan, de jól nyomja még. Bár a lábai feladták már, elüldögél a székében, a folyosó legutolsó, napfényes, kertre néző szobájában tévézget, újságot olvas. Kissé remegő kézzel még önállóan eszik, iszik.
Aranyos ember, nagyon keveset beszél, néha rajtakapom, hogy somolyog titokban. Szerintem jól mulat az akcentusomon.

Tegnap, mialatt mindenki a 70. évfordulós ünnepséget nézte a kávéjával igyekeztem hozzá.
Néhány méterről már hallottam a zászlóceremónia trombitáját a tévéből.
Az ajtóban megtorpantam. Amit láttam, megállított, meghatott, áhítattal átszőtt percek voltak.

Paul a tévé előtt a fotelben, kissé görnyedten ülve, reumától hajlott kézzel tisztelgett.

2 megjegyzés:

Viki írta...

Szia! Régen nem jártam erre, gondoltam most visszaolvasom a posztokat, amiket nem láttam még. Nem szoktam kommentelni, de itt most meg kellett állnom, mert nagyon meghatott ez a történet. Még egy kicsit meg is könnyeztem...

Mami írta...

Mindig örülök a kommenteknek. Kicsit megerősíti, hogy nem csak magamnak irogatok itt ;)
Én is megkönnyeztem. Szinte minden napra jut egy-két könnycsepp.

Inspired by

Bemutatom Maine-t es Maisie-t.         Szeretem a szép cuccokat. Mindig is szerettem, csak elnyomtam hátra az a...