2014. június 28., szombat

Táskás történet 2...


...avagy Gabbana és a többiek

Kezdeném azzal, hogy sosem voltam táskaőrült. Most, hogy lehetőségem adódott kicsit jobban öltözködni és végre tűzre vághattam a kinyúlott póló-mackónadrág kombót, jobban megnézem mit veszek fel és ebben benne foglaltatik az is, mivel.
Születésnapomra sem verset írok, hanem kissé indirekt célzásokat tettem egy karórára, megadva a lehetőséget a férjemnek, hogy magától tudjon egy tök szép ajándékot venni, (egy hónapig bele is éltem magam, de már meggondoltam és egy szép kerti bútor hasznosabb, szóval direkt célzásokkal nyomatékosítottam a dolgot).

Az ízlésemmel mindig voltak gondok, legalábbis anyám szerint. 
Nem vagyok márkamániás sem, de megállapítottam magamról, hogy tényleg gondjaim vannak. A tetszésindexem ugyanis egyenesen arányos az árakkal. Bazifura. Ha elém raknak három táskát, vagy órát anélkül, hogy feltűntetnék az árát, tutira kiválasztom becsukott szemmel is a legdrágábbat. 
Ezért mondom én, hogy azért a dizájn, az dizájn. Nem halok bele a hiányba, de gyönyörködni szeretek.
Esetleg ha valami adakozókedvű milliomos felajánlaná az arany bankkártyáját, lenne egy-két Prada amiben tudnám hurcolászni a zoknimat meg a cerkámat a melóba.

Anyám semmit nem dob ki. Legalább öt gardróbja van tele ruhával.
Rendületlenül járja a turkálókat otthon, ahogyan én is tettem annak idején. A márka anyámnak se jelent igazából sokat, néha felsejlik neki valami név, olyankor meg szokta említeni " jó ez kislányom, nézd meg, rajta van, hogy niké".
A gyerekeim a tudtukon és a tudtomon kívül neves középkategóriás angol márkákban nőttek fel. Jó, ismertem a Marks and Spencert meg a Next-et, de pl. fogalmam nem volt a New Lookról, Sally Hansenről és a többiekről. Felsőkategóriás dizájnerek is előfordultak időnként, Tami gyerek évekig aludt egy Versace pólóban. 

Amikor legutóbb otthon jártunk a gyerekek szóba hozták, hogy táskát kéne venni. Anyám felpattant, felment a padlásra, és lecimbált két dobozt. Engem nem nagyon kötött le, de a gyerekek nagy izgalommal nekiláttak válogatni.
Aztán hazajöttünk, el is felejtődött a dolog legalábbis számomra.

Néhány hónapja idehoz nekem a Tami egy szakadt Guccit. Kérdezi meg tudom e varrni? Néztem kerek szemekkel mint aki ufot lát, de aztán nyugtáztam, anyám valószínűleg nincsen képben, mik lapulnak a padlásán. Megvarrtam a Guccit, aztán ez is elfelejtődött.

Egy hónappal ezelőtt jön Olívia, hogy szanálja a cuccait, kell e nekem ez a fekete Dolce Vita kézitáska, mert tök jó, de neki nem kell nem akarná kidobni. 
Azóta van egy Dolce Gabbanám, benne két toll, egy szájfény, zokni, névtábla a szokásos ugye...

Mindezek után senki ne lepődjön meg, hogy az anyám által küldött és általa  krumplitartó vászontatyónak definiált zsákocskán Louis Vuitton felirat olvasható....

...belevaló táskával meg lehet, hogy anyám boltba jár...

...én meg kezdem úgy érezni, lassan minden a helyére kerül a világban.





1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez nagyon jó :))! Én is pont ilyen vagyok. Ha megtetszik valami, anélkül, hogy az árcédulát megnézném, tudom, hogy a választék legdrágább darabját szemeltem ki :). Nem is vásárolok túl sűrűn...
Zöldeketbeszélek

Mese

... két hét szabiról, házassági évfordulórós szőnyegtisztításról, messziről jött látogatókról és a majdnem kitörött bokáról. A lányok ut...